Tavasszal nyithat az Uránia Mozi

Az önkormányzat illetékes bizottsága szerdán döntött az Uránia Mozit fenntartó Pécs Médiaközpont Kft. pályázatáról, s így akár már márciusban ismét megnyithat a város patinás filmszínháza.


A Pécs Médiaközpont Kft. ősszel írt ki pályázatot a mozi üzemeltetésére, mivel a mozis piac nagyot változott, így önmagában az, hogy csupán művészfilmeket vetítsen egy négyszáz férőhelyes létesítmény, már nem volt életképes.

A kft. ügyvezető igazgatója, Velkovics Vilmos közölte, a Fishing on Orfű fesztivált is szervező tulajdonosi kör ajánlatát támogatta a bizottság. A terveik között szerepel az, hogy kisebb koncertek megtartására is alkalmas  legyen az Uránia Mozi, miközben vendéglátó részt is kialakítanának az épületben. A pályázat egyik fontos feltétele az  volt, hogy meg kell őrizniük a mozi funkciót is, így továbbra is lesznek filmvetítések.

Az ügyvezető hangsúlyozta, a mozit tehermentesen adják majd át az új üzemeltetőnek, s mire birtokba lépnek, addigra a kazánt is megjavítják . Az üzemeltető komoly fejlesztéseket tervez, és mihamarabb szeretne kinyitni, várhatóan erre márciusban sor kerülhet.

Mint megírtuk, az épület felújítására évekkel ezelőtt elnyert pályázati pénz lehívásának az volt a feltétele, hogy a létesítményt 2011. december 31-ig art moziként kell üzemeltetni, ugyanakkor erre a célra a Mozgókép Alaptól az elmúlt két évben mindössze egyetlen negyedévi forrást kapott meg a mozi, holott erről aláírt megállapodással is rendelkezett  a filmszínház.

Hirdetés

Comments are closed.