Tavasszal startolhat a Science Building

Március közepéig várja a Pécsi Tudományegyetem az ajánlatokat a Science Building építésére, miután a felsőoktatási intézmény a napokban kiírta a közbeszerzést az építmény felhúzására. Immár harmadjára próbálják lefolytatni az eljárást.

A Pécsi Tudományegyetem projektjének alapkő-letételére már 2009-ben sor került, ám hiába írta ki két alkalommal is a közbeszerzést az universitas, mindkét alkalommal érvénytelen lett a tender.

A PTE Gazdasági Főigazgatósága által a minapi közbeszerzési értesítőben közzétett felhívás szerint s TIOP-program keretében a felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztés a cél a Science Building építésével.

A beruházásra az Ifjúság úton, a Jakab-hegyi kollégium szomszédságában kerülne sor.

A felhívás szerint összesen 7400 négyzetméteres, három épületegységből álló komplexumot húznának fel öt felvonóval. A kivitelezés során közel 2700 négyzetméternyi területet érint majd a földmunka, s 5000 négyzetmétert borítanának betonnal, térkővel, kertészeti munkát 5500 négyzetméteren végeznek el. A majdani kivitelezőnek feladata lesz a kapcsolódó utak építése, s a ház közművekkel való ellátása is. Az épületben az úgynevezett öko-passzívház gépészet is dolgozik majd, ennek érdekében másfél száz, 100 méter mély geotermikus talajszondát is építenek, így oldva meg az épület hűtését-fűtését.

A projekt becsült költségét nettó 3,2 milliárdban jelölték meg. A munkálatokra a szerződés megkötésétől számítva valamivel több mint egy esztendő – 440 nap – áll a majdani nyertes ajánlattevő rendelkezésére. Abban az esetben, ha a megadott határidőre nem készül el a munkával, akkor az első hónapban napi egymillió forintos kötbér szabnak ki, egy hónapon túl pedig már napi hárommillió forint lehet ugyanez.

Mindezek mellett garanciaként az ajánlattevőnek igazolást kell felmutatnia arról, hogy 700 millió forint az anyagköltségre és munkadíjra rendelkezésére áll, vagy rendelkezésére fog állni. A vállalkozónak az elmúlt három esztendőben oktatási-kutatási épület, illetve közhasználatú építmény építéséből, felújításából minimum hárommilliárd forint árbevételt kellett elérnie ahhoz, hogy elindulhasson a pályázaton.

Várhatóan április közepén hirdetnek eredményt, s a szerződést ugyanezen hónap végén kötik majd meg a leendő nyertessel.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.