12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTekerhetnek a biciklisek a belvárosban

Tekerhetnek a biciklisek a belvárosban

A kelet-nyugati irányú biciklis közlekedést elősegítendő az önkormányzat több, jelenleg behajtani tilos táblákkal védett övezetbe engedélyezi a tekerést. A bringások pedig segítenek a renitens kerekezők kiszűrésében.

A belvárosi forgalomcsillapított övezetben való közlekedési korlátozások miatt a kerékpárosok számára megszűnt a kelet-nyugati irányban való – a KRESZ szabályait is figyelembe vevő – átjutás lehetősége. A kerekesek ezért vagy nem tartják be a szabályokat, vagy a forgalmas utakat kell választaniuk, hogyha ezen irányban szeretnének célba jutni.

Várbíró Tamás, a pécsi önkormányzat kabinetirodájának műszaki és fejlesztési tanácsadója közölte: a biciklisek keresték meg a városházát a problémával, az önkormányzat elfogadta az érvelésüket, ezért változtatnak a mostani helyzeten: több, az övezetbe tartozó utcában található behajtani tilos tábla alá egy-egy kiegészítő tábla is kerül, ezzel engedve meg a kerékpárosok számára a bejutást a Széchenyi térhez kapcsolódó utcákba.

Ezzel párhuzamosan – teszi hozzá Várbíró Tamás – a bringások felajánlották azt, hogy a sétálók között száguldozó, szabálytalanul közlekedő renitensek kiszűrésében segédkeznek, s a csúcsidőszakokban a közterület-felügyelők járőreinek munkáját segítik.

Mindezek mellett arról is egyeztetést folytatnak a kerekesekkel, hogy mely egyirányú utcákban tegyék lehetővé a gépkocsik haladási irányával szembeni közlekedést.

A bringásokat érintő hír az is, hogy várhatóan november végéig átadják a Pécs-Orfű közötti bicikliutat, ugyanis napokon belül elkezdődik a műszaki átadás-átvétel folyamata.

Ismeretes, hogy pénzügyi és technikai okokból az orfűi autóutat is kereszteznie kell egy ponton az újonnan kiépített útnak. Mivel azonban a műút felett átívelő híd építése – Várbíró Tamás szerint – több tízmillió forintos pluszköltséggel járt volna, ezért a domboldal lemarásával az eredeti tervekhez képest közel kétszeresére növelték meg az adott szakasz beláthatóságát, valamint módosították nyomvonalat is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő