8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaTelefonokra utazott a banda: sértetteket keresnek a pécsi zsaruk

Telefonokra utazott a banda: sértetteket keresnek a pécsi zsaruk

Rendőrségi felhívás:

Január elején kezdődött az a bűncselekmény-sorozat Pécsett, melynek során az elkövetők fiataloktól elkérték a telefonjukat, legtöbbször telefonálás ürügyén, vagy azzal az indokkal, hogy az időt akarják megnézni, majd az átadott mobiltelefonokat eltulajdonították.

Több, mint két hónap alatt 14 esetben tulajdonítottak így el fiataloktól telefont. A három-négy főből álló elkövetői csoportok arra ügyeltek, hogy a telefonok megszerzésekor ne alkalmazzanak erőszakot és a ruházatuk is hasonló volt, az azonosíthatóság megnehezítése érdekében, több esetben a kicsalt és eltulajdonított mobiltelefonok értéke sem haladta meg a szabálysértési értékhatárt.

Az elkövetőkről eleinte csak a sértettek által adott személyleírások álltak rendelkezésre. Az egyik ügyben a sértett felismerte azt a személyt, aki kicsalta tőle a mobiltelefonját, így sikerült az első gyanúsított személyét megállapítani, majd a nyomozók munkájának eredményeként az ő ismeretségi körének felderítése során egy 17 fős társaság került a rendőrség látókörébe, közülük 7 fő megalapozottan gyanúsítható a fenti bűncselekmények elkövetésével, többen közülük beismerő vallomást is tettek.

A gyanúsítottak közül ketten előzetes letartóztatásba kerültek, ők a telefonlopások mellett betöréses lopást és önbíráskodást is elkövettek.

Az ügyben tovább folyik a nyomozás a Pécsi Rendőrkapitányság Központi Rendőrőrsén.

Hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények miatt – melyek elkövetési tárgya szintén mobiltelefon – zsarolás és rablás miatt folyik eljárás a Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztályán.

Január végén két személy kérte el egy 16 éves fiú mobiltelefonját telefonálás ürügyén, melyet többszöri felszólításra sem adtak vissza és amikor a sértett ezt szóvá tette, egyikük arcon ütötte őt. A fiú megijedve a helyszínről telefonját hátrahagyva elfutott.

Az ügyben zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt került sor nyomozás elrendelésére ismeretlen tettesek ellen. Az eljárás során a nyomozóknak sikerült felkutatni és lefoglalni az eltulajdonított mobiltelefont is. Mivel a Központi Rendőrőrsön hasonló módon elkövetett csalások miatt képbe kerültek már az elkövetők, ezen bűncselekmény elkövetését is sikerült rájuk bizonyítani.

A banda három tagja március végén egy alkalommal egy 16 éves fiút megfenyegetve kényszerített mobiltelefonjának átadására, amelyet aztán eltulajdonítottak tőle. Ebben az ügyben csoportosan elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás ismeretlen tettesek ellen. Itt is bebizonyosodott, hogy a rendőrség látókörébe került személyek közül követték el a rablást, ők is előzetes letartóztatásba kerültek.

Alaposan feltehető, hogy az elkövetők a fentieken kívül másoktól is kicsalták, eltulajdonították a mobiltelefonjukat, ezért a rendőrség kéri mindazon személyeket, akik sérelmére korábban hasonló jellegű bűncselekményt követtek el és ezügyben nem tettek feljelentést, jelentkezzenek! Feljelentésüket megtehetik írásban vagy szóban a Pécsi Rendőrkapitányságon, vagy hívhatják a 107-es és 112-es segélyhívó számot, ahol kollégáinktól megkapják a szükséges tájékoztatást.

Forrás: Pécsi Rendőrkapitányság

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő