Térzene és kenyérszentelés az ünnepen

Tíz éve már, hogy Pécs a „mediterrán hangulatok városa” állandó jelzővel gazdagodott. A mediterrán hangulatokat ünneplendő a Pécsi Ifjúsági Központ idén is megszervezi az augusztusi államalapításhoz kapcsolódó rendezvénysorozatát, amely idén, méltóképpen, a megújult Széchenyi téren kap helyet.

A vígadalom négy napon át tart, s közben benépesül a tér képző- és iparművészekkel, harmincegy sátorban árulják portékáikat. Ételről és italról három kitelepülő vendéglátó, hat borosgazda és két pálinkafőző gondoskodik.

A gasztronómia örömei mellett a színpadon és a téren huszonöt különböző produkció és esemény kap helyet. Kezdve a délutáni játszóházaktól-, gyermekprogramoktól; zenés, táncos produkciókon át; egészen a kenyérszentelés és az államalapítás emelkedett ünnepéig színes programok kavalkádja található meg a rendezvény repertoárjában.

Idén második alkalommal a nemzetközi fúvószenekari találkozó is a Mediterrán Hangulatok Fesztiváljával egy időben megrendezésre kerül az V. Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. Melynek egyes programjai, így a huszadikai térzene a Széchényi tér programjai közé sorolódnak. Idén nyolc együttes – négy magyar és négy külhoni – játszanak együtt, hogy feledhetetlen élményt és hangzást hozzanak Pécs belvárosába.

A szervezők bíznak abban, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a Széchenyi tér ismét megtelik nyüzsgő, a programokra kíváncsi forgataggal. A főtér megnövekedett felülete naponta ötezer látogató  befogadását is lehetővé teszi majd, hogy minél többen részesedhessenek a Mediterrán Hangulatok Fesztiváljából. A tűző nap ellen védekezésül számos napernyővel készülnek a program gazdái, s rossz idő esetén az esti rendezvények az Ifjúsági Házba kerülnek.

A rendezvényről a programokról részletesen tájékozódhatnak az alábbi weboldalon.

Hirdetés