Tévést ütött meg, pénzbírságot kapott

A  vád szerint még tavaly novemberben vágott gyomorszájon egy segédoperatőrt az a nő, aki az Országos Roma Önkormányzat rendkívüli közgyűlésén vett részt. Bár a stáb egyik tagja sem tett feljelentést, az egyik tévénéző igen, így az ügy a bíróságon folytatódott. Az ügyészség garázdaság bűntette miatt emelt vádat.

– A vádlott két ütést is megpróbált bevinni a kamerának, illetőleg a segédoperatőrnek, és nyilvánvaló, hogy egy cselekmény egy nyilvános rendezvényen a televízió munkatársaival szemben alkalmas arra, hogy megbotránkozást, illetőleg riadalmat keltsen – érvelt az ügyész, Szabó Szilárd.

Az ügyész próbára bocsátást indítványozott, de a bíró ennél súlyosabb ítéletet hirdetett. Pénzbüntetésre, azaz 250 ezer forint megfizetésére ítélte a nőt. Dombai Éva, a Mohácsi Járásbíróság bírája indoklásában elmondta, hogy bár az operatőr és segédje sem sérült meg, valamint a kamerában sem keletkezett kár, elég nagy baj az, ha valaki erőszakot alkalmaz olyan ellen, aki csak a munkáját végzi.

–  Semmilyen indoka, oka nem volt arra, hogy így vezesse le a feszültségét, és én úgy gondolom, hogy a mai Magyarországon igenis szükség van arra, hogy a sajtó képviselőit, ha önmagukat nem tudják megvédeni, akkor védelmezze a jog – érvelt Dombai Éva bíró.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész gondolkodási időt, a vádlott pedig felmentést, illetve enyhítést kért. Az ügy Pécsen, a Pécsi Törvényszéken folytatódik.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés