5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTinigyilkosság: akár tizenhárom évet is kaphat

Tinigyilkosság: akár tizenhárom évet is kaphat

A Pécsi Ítélőtábla november 6-án délután tárgyalja az első fokon tizenhárom év börtönre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt K.D. 20 éves férfi ügyét, aki 2010-ben szerelemféltésből ölte meg exbarátnőjét.

K.D.  20 éves, büntetett előéletű Baranya megyei férfi 2010 januárjában ismerkedett meg későbbi áldozatával, aki ekkor még tizenhat éves sem volt. A vádlott abban az évben töltötte be tizennyolcadik életévét. Addig egy gyermekotthon lakója volt. A sértett többször meglátogatta a vádlottat a gyermekotthonban, és együtt többször megfordultak egy pécsi, korábban raktárépületként szolgáló üres, elhagyatott épületben. A két fiatal között baráti-szerelmi viszony alakult ki. Ebben az időszakban a vádlott kimaradozott a gyermekotthonból, és hajléktalan életmódot folytatott. A sértett is többször megszökött családjától, iskolába rendszertelenül járt, emiatt évet is kellett ismételnie.

A két fiatal csaknem két hónapon keresztül együtt élt a vádlott édesanyjának vidéki házában. 2010 augusztusában a sértett hazaköltözött, és ígéretet tett arra, hogy korábbi életmódjával és a vádlottal is szakít. Néhány héttel később, az iskolakezdés után azonban a fiatalok találkoztak Pécsett. A sértett szakítani akart, de a vádlott rávette, hogy az éjszakát töltsék a korábban is használt romos házban. 2010. szeptember 6-án reggel a vádlott szerelemféltésből a sértettet bántalmazni kezdte, fojtogatta, majd nagy erővel a fejét egy fából készült dobogó szélébe ütötte. A bántalmazás következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság K.D. vádlottat emberölés bűntette miatt 13 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Folytatás november 6-án 13 órától, a Pécsi Ítélőtáblán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő