10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTiszta beszédet akar az LMP

Tiszta beszédet akar az LMP

Közleményt adott ki a Lehet Más a Politika, amelyben azt a kérdést feszegetik, lesz-e végre tiszta beszéd az „atomtemető” ügyében? Az alábbiakban szó szerint idézzük Keresztes László Lóránt pécsi önkormányzati képviselő, elnökségi tag, Kóbor József nukleáris biztonsági szakszóvivő és Lőrincz Miklós, a Patacs-Rácváros Egyesület elnöke által írottakat.

„Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János miniszter, és Páva Zsolt, pécsi polgármester is kijelentette, hogy a pécsiek, és környékbeliek beleegyezése nélkül nem épülhet atomhulladék-tároló a Mecsekben. Két dolgot várunk most a kormánypárti politikusoktól: egyrészt erről tájékoztassák a projekt felelőseit is, másrészt haladéktalanul adják meg a jogi garanciát a szavaikra, az LMP törvényjavaslatának támogatásával. Az LMP, és helyi civilek addig újabb fórumot szerveznek Pécsen.

Sajnos a jelek szerint nincs összhang a politikai csúcsvezetők, és beosztottaik között. Előbbiek nem győzik hangsúlyozni, hogy nem született még végleges döntés a hulladéktároló ügyében. A tároló helyszínéről valóban nem. Az Országgyűlés április 28-án elfogadta a vonatkozó nemzeti program határozatát, ami egyértelművé teszi, hogy lesz ilyen tároló. Erre alkalmas helyszínt továbbá az országban másutt nem kutatnak, csak Boda környékén. E kutatási programra pedig már milliárdokat fordítottak, anélkül, hogy a pécsi polgárokat tájékoztatták volna, vagy készült volna a terület kapcsán társadalmi-gazdasági elemzés.

A paksi bővítés környezeti hatástanulmányában továbbá a következő kijelentő mondat szerepel: „A térségben lévő agyagos földben építenek előbb egy mélygeológiai laboratóriumot, majd itt alakítják ki azt a tárolót, amely a Paksi Atomerőműben keletkezett kiégett fűtőelemek és nagyaktivitású hulladékok végleges elhelyezésére szolgál”. A hatástanulmány készítőit sem tájékoztatták a politikusok, hogy még nem született döntés?

A pécsi közgyűlés áprilisban másodszor is lesöpörte Keresztes László Lóránt előterjesztését, ezért folytatódnak a témával kapcsolatos fórumok. A következő eseményre május 28-án kerül sor. Erre – a kutatásokat végző cég mellett – meghívást kap Aradszki András államtitkár, Aszódi Attila kormánybiztos. Szintén meghívást kap a szűkebb környék tájékoztatását végző önkormányzati társulás, és természetesen a pécsi városvezetés.

Meggyőződésünk, hogy a téma kapcsán valamennyi fontos döntésbe be kell vonni a térségben élő polgárokat, biztosítani kell számukra az önrendelkezés jogát. Ennek alapja ugyanakkor a tájékoztatás, amiért továbbra is harcolni fogunk.” – áll a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő