Tíz százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma régiónkban

Országos összevetésben a Dél-duántúli Régióban növekedett a legnagyobb mértékben a vendégforgalom az év első három hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest – jelentette be a Magyar Turizmus Zrt. dél-dunántúli regionális marketingigazgatója pénteken Pécsen.

Hegyi Zsuzsanna a régió első negyedéves turisztikai teljesítményét értékelő sajtótájékoztatón elmondta, a tavalyi év hasonló időszakához képest megközelítőleg tíz százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a Dél-Dunántúl kereskedelmi szálláshelyein. Ez országos összevetésben a legmagasabb tendenciát jelenti.

A marketingigazgató a legfrissebb kimutatásokat ismertetve elmondta: a tavalyi év első három hónapjában 103 ezer, míg idén január eleje és március vége között több mint 113 ezer vendégéjszakát töltöttek el a régió szálláshelyein. Mindezzel együtt az átlagos tartózkodási idő is emelkedett a régióban: míg tavaly az első negyedévben egy-egy turista átlagosan 1,98 éjszakát töltött a Dél-Dunántúlon, addig idén már 2,1-et.

Az adatok javulásához jelentősen hozzájárult, hogy az idén többen érkeztek külföldről, mint egy évvel korábban. A régióban leggyakrabban megforduló országok (Ausztria, Hollandia, Horvátország, Nagy-Britannia, Németország) állampolgárai által eltöltött éjszakák száma ötödével növekedett tavaly óta.

A kedvező adatok további magyarázataként Hegyi Zsuzsa megjegyezte: az év első három hónapjában olyan nagyobb, nemzetközi érdeklődést is kiváltó rendezvények, köztük jelentősebb konferenciák is voltak a régióban, amelyek megmozgatták a turistákat. Emellett néhány, az utóbbi fél évben fejlődésen átesett attrakció is több látogatót vonzott, mint korábban – mondta, példaként említve a reneszánsz élménybirtok szállófejlesztését, valamint a megvalósult élményfürdő-fejlesztéseket.

A marketingigazgató a várakozásokkal kapcsolatban megjegyezte: a májusi és a nyári adatok tekintetében sokat nyomhat a latban, hogy mennyi embert tudnak a régióba vonzani a fesztiválok. Egyre erőteljesebb hatása van ugyanis a kisebb-nagyobb ilyen típusú rendezvényeknek az idegenforgalmi mutatókra.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés