Tízből kilenc műszer alkalmatlan

Életet menthet a szén-monoxid-mérő

A hagyományos ablakok lecserélése jól záródóakra felerősítette a nyílt égésterű kazánok és vízmelegítők okozta szén-monoxid mérgezés lehetőségét, amely ellen riasztóval lehet védekezni, de tízből csak egy-kettő megfelelő – közölte az MTI.

Egy belügyminiszteri rendelet – a nyitott égésterű gázüzemű tüzelőberendezések üzemeltetése esetén – egyes épületekben kötelezővé teszi a szén-monoxid-érzékelők felszerelését, tavaly október 15-étől. Ilyen épület a bölcsőde, az óvoda, az iskola, a szálláshely és a kórház is, amennyiben a tüzelőberendezés a közösségi térben, vagy pedig a vele légtér-összeköttetésben lévő helyiségekben van.

Az olyan új épület, amelyben nyitott égésterű tüzelőberendezés üzemel, csak akkor kaphat használatbavételi engedélyt, ha – a jogszabályban meghatározott műszaki követelményeknek megfelelő – szén-monoxid-érzékelő berendezést helyeznek el benne. Ennek az az oka, hogy a nyitott égésterű berendezés nem az épületen kívülről kapja az égéshez szükséges levegőt, hanem az épületen belüli levegőt használja erre a célra, ezért ha nincs megfelelő levegő-utánpótlás, tökéletlenné válik az égés, és ez szén-monoxid-termeléssel jár. Emiatt már több haláleset történt az országban.

Ezeket a kötelezően felszerelt érzékelőket a kéményseprőknek kell ellenőrizniük a kémények ellenőrzésével egyidejűleg. A kémények évente esedékes ellenőrzése során a tulajdonosnak kell nyilatkoznia arról, hogy neki kötelező-e felszereltetni az érzékelőt.
Becslések szerint Magyarországon 100-500 ezer lakás rendelkezik szén-monoxid-riasztóval.
A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap megbízásából, saját akkreditált laboratóriumában 11 fajta riasztó laboratóriumi vizsgálatát végezte el Steiber József szakértő. A tapasztalatai alapján tíz – riasztóval felszerelt – lakás közül nyolcban hamis biztonságérzetben élnek a lakók. A szakértő szerint a riasztók 3-20 ezer forintba kerülnek, a 10 ezer forintnál drágábbak a megbízhatók, időben jelzik a szén-monoxidot.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) idén 10 szén-monoxid érzékelőt vizsgált meg és abból 9-et alkalmatlannak talált a funkciója betöltésére.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés