Tizenkilencen pályáztak a PTE kancellári posztjára

A mai nap volt a PTE gazdasági főigazgatójának, Krutki Józsefné doktornak az utolsó munkanapja az egyetemen, miután bejelentette, hogy nyugdíjba vonul. Feladatait ideiglenesen helyettese, Ruzsa Csaba vette át.

Ez a csütörtökön tartott szenátusi ülésen derült ki, mint ahogy az is, hogy összesen tizenkilencen jelentkeztek a PTE kancellári posztjára második alkalommal kiírt pályázaton. Információink szerint azonban közülük mindössze négyen voltak hajlandók arra, hogy felkeressék Bódis József rektort és feltérképezzék az egyetem viszonyait, felmérjék az állapotokat.

A jelentkezők nagy száma azt mutatja, hogy vonzó és népszerű a PTE kancellári posztja, ugyanakkor azt is jelenti, hogy nem mindenki veszi komolyan a pályázatot. Bár a héten az is felmerült, hogy a napokban döntés születhet a kiíráson, úgy tűnik, hogy mégis az eredetileg kitűzött december 29-i időpontban választhatják meg a leendő kancellárt – nem csupán Pécsen, hanem azon hét másik felsőoktatási intézményben is, ahol nem sikerült kancellárt találni a meghirdetett posztra.

Hirdetés