5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTöbb ezer muszlim katona érkezhetett Európába

Több ezer muszlim katona érkezhetett Európába

Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a tömeges illegális migránsáradatot kihasználva muszlim katonák ezrei érkeztek Európába.

A szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában kiemelte: nemcsak a terrorizmusról, hanem egy „invázióról, támadásról” van szó.

Ennek célja, hogy minél több kiképzőt küldjenek Európába, akik beszervezik a kontinensen élő másod- és harmadgenerációs bevándorlókat, akiknek több mint a fele fiatal, és nem akar integrálódni – közölte.

Ők egy potenciális hadsereg tagjai lehetnek, és ha a kiképzett „csapatok” kilépnek a no-go zónákból, összecsapások leszek – figyelmeztetett a szakértő, aki szerint a hatóságok nem lesznek képesek kezelni ezt a folyamatot.

Földi László szerint Európa elfoglalásának békés formája is napirenden van.

Ennek keretében, egy muszlim tömegbázisra alapozva, pártokat hoznak létre, és egy „kritikus tömeget” elérve ezek a muszlim pártok részei lesznek az európai parlamenteknek is – fejtette ki, megjegyezve, ezeket a muszlim pártokat a gazdag olajországokból finanszírozzák majd, és az Európában élő muzulmánok nyilván muszlim pártokra szavaznak majd.

Földi László kitért arra is, hogy Törökország nem valamilyen alku alapján köteles Európát védeni, hanem a NATO alapokmányának értelmében is.

Ezért – a szakértő szerint – a török fenyegetésekre válaszul Törökország NATO-ból való kizárását kellene felvetni, mert így Törökország világpolitikai jelentősége azonnal eltűnne.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő