5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTöbb gyermek születik Magyarországon

Több gyermek születik Magyarországon

Magyarország jó példa arra, hogy akkor születik több gyermek, ha több nő dolgozik, s ennek következtében nagyobb biztonságban érzik magukat a családok – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel, reagálva a Központi Statisztikai Hivatal friss adataira.

Az NGM közleményében idézték Szalai Piroskát, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztost, aki kiemelte: a KSH legfrissebb adatai szerint az idén több mint 1600-zal több gyermek született az első nyolc hónapban, mint az előző év azonos időszakában, ezért nagy az esélye annak, hogy az utóbbi 5 év legmagasabb születésszámát érjük el az idén.
A közlemény szerint már akkor is elérnénk ezt a csúcsot, ha a következő hónapokban csak annyi gyermek születne, mint tavaly.
Az NGM közleménye szerint komoly esély van arra is, hogy a teljes termékenységi arányszám meghaladja az idén az 1,4-et (azaz átlagosan egy anyának 1,4-nél több gyereke születik). A Bokros-csomag következtében esett 1,4 alá ez a szám, s maradt is ezen a szinten 18 éve – közölte Szalai Piroska.

A közlemény szerint a növekvő születési adatok mellett gyorsan javulnak a nők foglalkoztatási adatai is, 2014 második negyedévében az unió tagállamai közül mindhárom foglalkoztatási mutató Magyarországon javult a legnagyobb mértékben a nőknél: a 15-64 éves korú nők foglalkoztatási rátája 3,3 százalékkal, míg a Magyarországot követő Cipruson jóval kisebb mértékben, 2,1 százalékkal.
A munkanélküliségi ráta Magyarországon 2,4 százalékkal csökkent, a sorban következő Portugáliában 2,3 százalékkal, a harmadik helyezett országban 1,7 százalékkal. Az inaktivitási arány is alacsonyabb Magyarországon, 2,1 százalékkal, Horvátország a következő 1,9 százalékkal – emlékeztetett a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos.
Szalai Piroska véleménye szerint ezek a pozitív folyamatok a GYED extra bevezetésének köszönhetők. Mint az NGM közleményében olvasható, januártól a juttatások megtartása mellett munkát is vállalhatnak a kisgyermekes anyák, s így a családok biztonságérzete kimutathatóan javult.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő