Több mint 2 százalékkal nőnek a reálbérek

Több mint 2 százalékos reálbér növekedéssel számol az idén Magyarországon a Hay Group nemzetközi menedzsment tanácsadó cég legfrissebb felmérése, amelynek eredményeit hétfőn juttatta el az MTI-hez.

A felmérés szerint az idén 2,8 százalékos átlagos béremelés várható Magyarországon, a bérek reálértéke pedig – 0,7 százalékos inflációs előrejelzés mellett – átlagosan több mint 2 százalékkal nő.

Az idén a cégek 15 százaléka fagyasztotta be a béreket, ami számottevő csökkenés a tavalyi 22 százalékhoz képes – írja a Hay Group. Leginkább a pénzügyi ágazatban tevékenykedő cégekre volt jellemző, hogy nem emelték munkavállalóik bérét, ennek ellenére még mindig a pénzügyi cégek fizetnek a legjobban Magyarországon.

Ezeket szorosan követik az információtechnológiai és telekommunikációs, továbbá a gáz- és olajipari cégek, amelyek átlagosan több mint 10 százalékkal fizetnek jobban az országos átlagnál – derül ki az elemzésből.

Sok év után először csökkent valamelyest a különbség a vidéki és a budapesti bérek között: a fővárosiak csupán 5 százalékkal keresnek többet, mint az országos átlag – ez 2009-ben még 8 százalék volt, Nyugat-Magyarország pedig 7 százalékkal van elmaradva ettől – 2009-ben a különbség még 11 százalék volt. E folyamat hátterében a munkavállalók növekvő mobilitása, illetve kifejezetten Győr környékének elsősorban az autóiparral összefüggő gazdasági fejlődése állhat – írja a tanácsadó cég.

A bónuszok aránya 2014-ben egyértelműen nőtt a teljes jövedelmen belül. A magánszféra ugyanis egyre jobban kezdi bérpolitikáját a teljesítmény alapú bérezés irányába tolni. A nem készpénzben biztosított juttatások aránya átlagosan 17 százalékot teszi ki. A legnépszerűbb juttatás egyértelműen a SZÉP-kártya, szinte minden vállalat, amely a cafeteria rendszert használja, alkalmazza ezt is.

A kutatás 488 cégre és 300 ezer munkavállalóra terjedt ki, amely a legnagyobb kört érintő javadalmazási felmérés Magyarországon – olvasható a közleményben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés