4 millióan dolgoznak

Hazánkban ismét több mint négy millió ember dolgozik, a rendszerváltás kezdete óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatás aránya – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Szolnokon, a város ipari parkjában működő Ecseri Kft.-nél tett üzemlátogatása után.

Hozzátette: jelenleg 280 ezerrel többen keresnek, mint a kormányváltás előtt 2010-ben, és e munkavállalók fele – minden ellentétes állítással szemben – a versenyszférában teremtett állásokban tudott elhelyezkedni. Tíz év óta végre emelkedett a foglalkoztatottsági mutató a fiatalok körében is – jegyezte meg a politikus.

Az Országgyűlés elnöke az Ecseri Kft. fejlesztéséről úgy vélekedett, hogy az a benne szereplők “optimális kooperációjának példája”. Adva van egy ambiciózus családi vállalkozás, egy, a vállalkozók letelepedését segítő önkormányzati vezetés, harmadiknak a cégnek 670 millió forintos támogatást nyújtó Európai Unió, és természetesen ott van magyar kormány, amely különböző gazdaságpolitikai döntésekkel próbálja meg elérni, hogy minél több munkahelyteremtő beruházás jöjjön létre – mondta Kövér László.

A politikus jelezte: amennyiben azok a tervek, melyeket az Európai Unió asztalára leteszünk, valóra válnak, akkor a következő hét éves pénzügyi ciklusban az ide áramló mintegy tízezer milliárd forintból hatvan százaléka munkahelyteremtő beruházásokat fog szolgálni.

A ceglédi központú családi vállalkozás, az Ecseri Kft., amely hazai és nemzetközi autóipari, gépipari-, és elektromos ipari nagyvállalatoknak gyárt alkatrészeket, mintegy 2 milliárd forintból hozta létre szolnoki üzemét.

A fejlesztés során 5000 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építettek fel, majd rendeztek be piacvezető német és olasz gyártók gépeivel. A kapacitásbővítésre 360, a technológiai fejlesztésre további 310 millió forint uniós pályázati forrást nyertek.

Az előzetes becslések alapján 7 év alatt megtérülő beruházást a növekvő megrendelői igények tették szükségessé. A cégvezetés a közelségen túl azért döntött Szolnok mellett, mert itt a tervezett létszámbővítést figyelembe véve is rendelkezésre áll a kellő létszámú szakképzett munkaerő. A szolnoki telephely 31 fős induló létszáma szándékaik szerint 2014 végéig 100-ra emelkedik.

Az Ecseri Kft. teljes egészében magyar tulajdonú, mintegy 60 százalékban exportra, jellemzően német, francia, cseh és osztrák piacra termel, míg 40 százalékban hazai, részben a magyar kormánnyal stratégiai partneri együttműködést kötött világcégek beszállítója. Az Ecseri Kft. székhelyén és új telephelyén összesen mintegy 300 dolgozót foglalkoztat, nettó árbevétele 2012-ben 4,8 milliárd forint volt.

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves Magyar! Nem értem a problémáját. Szeretett városunkban igen is van “nagy” foglalkoztató, ez pedig a közmunka. Sajnos ez a városvezetés csak ezt tudta produkálni, ezzel nyomorba dönteni emberek, családokat. Meg sem próbálnak VALÓS munkahelyeket teremteni, vagy a munkahelyteremtésben részt venni.

  2. Öröm ilyet olvasni, Pécsre nagyon kellenének nagy foglalkoztatók, legalább 20-30 ezres létszámuak, összesen gondolom.

Comments are closed.