13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTöbb terroristát is elkaptak Európában

Több terroristát is elkaptak Európában

Egy nemzetközi akció keretében őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet hat feltételezett tagját három európai országban – közölte szerdán a spanyol belügyminisztérium.

A tárca közleménye szerint a spanyolországi Mallorca szigetén négy, Németországban és Nagy-Britanniában egy-egy embert fogtak el a hatóságok.

A sejt szélsőséges audiovizuális tartalmakat tett közzé az interneten, fiatal harcosokat toborzott az Iszlám Állam számára, akiknek kiképzésére és radikalizálására hetente szerveztek titkos összejöveteleket, azzal a céllal, hogy végül a konfliktuszónákba küldjék őket.

A csoport tagjai éltették az erőszakos dzsihadizmust (iszlám „szent háborút”), nyíltan támogatták az öngyilkos akciókat, és jelentős elkötelezettséget mutattak a dzsihadista terrorszervezet iránt – írta a minisztérium.

A nyomozás még 2015-ben indult, amikor a hatóságok felfigyeltek egy weboldalra, amelyen egy fiatal spanyol muzulmán beszervezését, elméleti kiképzését és Szíriába utaztatásának folyamatát dokumentálták videókkal.

A videók készítőjeként egy szalafista imámot azonosítottak, aki a csoport „szellemi vezetője” volt. Őt Nagy-Britanniában fogták el. Több európai országban nyomoztak utána, de gyakori helyváltoztatásai miatt csak most sikerült kézre keríteni.

A Németországban őrizetbe vett férfi szintén egy szalafista imám, aki kapcsolatban állt a spanyolországi csoport tagjaival, és szerepelt a propagandavideókban is, amelyeket készítettek.

A csoport „székhelye” Palma de Mallorca városában volt, tevékenységükön keresztül megsokszorozták az IÁ-hívek számát – írta az akcióról beszámoló közleményében a spanyol belügyminisztérium.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő