November 4-én az ’56-os forradalom leverésének 55. évfordulóján az Aradi vértanúk útján lévő kopjafánál tartott megemlékezést Pécs. A Mecsekben a forradalom leverése után is – november 16-ig – harcoltak.
A megemlékezésen Rozs András, a Baranya megyei levéltár nyugalmazott levéltárosa tartott beszédet. Mint mondta, 1956 novemberének elején még bizakodtunk, úgy tűnt, hogy ez a forradalom nem bukik el, hiszen a szovjet csapatok október 31-én kivonultak Budapestről. Hazánk kilépett a varsói szerződésből, és úgy vélte az ország: Ausztria és Svájc mintájára semlegesek lehetünk mi is.
A levéltáros szerint akkor hazánk forradalmárai, vezetői úgy gondolták: a nagyhatalmak engednek, ám ők nem tették lehetővé a már megszabott keretek közül történő kilépésünket. A suezi válságra koncentráltak, az Egyesült Államok passzívan figyelte az eseményeket, kivárásra játszott, így végül november 4-én leverhették a forradalmat a szovjeteket – mondta a levéltáros.
Pécsre is megérkeznek az elnyomók tankjai, de a szabadságharcosok nem adják fel: több százan vetik be magukat a Mecsek erdőségébe, és a túlerővel szemben kilátástalan harcot vívnak a magyar szabadságért – ekkora már mindenütt leverik a magyarok ellenállását. A mecseki láthatatlanok november 16-ig kitartanak, csak ekkor döntenek úgy, hogy reménytelen a küzdelem. Az elesetteket Pécsett hősként tisztelik, s még november után is sztrájkolnak, némán demonstrálnak a forradalom megbuktatása miatt.
November 4-et követően sorozatos letartóztatások kezdődnek, az emberek életét, munkásságát töri ketté az önkényuralom, rengetegen pedig kénytelenek elhagyni az országot.
A beszéd után a pécsi önkormányzat, a Jobbik, a Fidesz-KDNP, az ÖPE és az LMP is koszorút helyezett el a kopjafánál, ahogyan a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Nemzetőrség, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, az 56-os Szövetség és a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége is.
