Tragédia: pszichológus kezeli a sofőrt

Pszichológus kezeli a két héttel ezelőtt a rendőrség elsődleges adatai szerint halálos balesetet okozó buszsofőrt. Ismert: egy Komlóról érkező busz a Pannon Volán pályaudvarán ütött el egy idős nőt a zebrán. Az asszony a helyszínen meghalt. A sofőr azóta táppénzen van, nyugtatókat szed.

A Pannon Volán Zrt. forgalmi üzemvezetője, Vogyicska Zsolt a Pécs TV-nek úgy nyilatkozott, hogy nem tudja elképzelni: senki nem látta azt, ahogyan a zebrán elüti a nőt a busz, métereken át maga előtt tolja. A buszvezető teljesen összetört lelkileg, ezért táppénzre ment: orvosi kezelésre szorul, nyugtatókat szed, pszichológus foglalkozik vele – tette hozzá.

Legutóbb 2008 januárjában történt Pécsett halálos buszos gázolás. Akkor egy helyi járatú busz egy kertvárosi megállóba rohant, és elütött egy ott várakozó utast. A sofőr elmondása szerint azért történt a baleset, mert a jármű motorja magától felpörgött, irányíthatatlanná vált a busz. A baleset ezt vezetőt is nagyon megviselte.

Stark András pszichiáter szerint az ilyen tragédiákat nagyon nehéz feldolgozni, hiszen mint minden trauma vissza-visszatér zaklatott álmainkban, nappal is beugrik és az a helyzet, hogyha újra megtörténne, akkor mit tennénk másként.
A komlói távolsági buszt vezető férfi egyébként több mint két évtizede dolgozott a vállalatnál, megbízható, jó sofőrnek tartották. A rendőrség előzetes megállapításai szerint viszont a férfi hibázott. A nyomozás azonban még tart, jelenleg szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség.

A másik, 2008-ban történt halálos gázolás ügyében pedig január második felében tartják meg a másod fokú tárgyalást.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés