13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTragédiába torkollott a túszdráma

Tragédiába torkollott a túszdráma

Ismeretlen fegyveresek megtámadtak két autóbuszt a pakisztáni Beludzsisztán tartományban. Az utasok közül sokat túszul ejtettek, majd tűzharcba keveredtek a biztonsági erőkkel, és megölték 19 túszukat – közölték a helyi hatóságok – írja az MTI.


A déli Karacsiba tartó buszokat Kvetta körzetében támadták meg. Megállásra kényszerítették őket, majd a mintegy 50 utas közül 25-öt a környező hegyekbe hurcoltak. Azt követően mészárolták le túszaikat, hogy a biztonsági erők bekerítették őket.

Csak öt túsz menekült meg sértetlenül a lövöldözésből. Az elhurcolt utasok többségét megölték, egyikük megsebesült.

Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára a támadást, de a délnyugat-pakisztáni térségben főleg szakadárok szoktak fegyveres akciókat végrehajtani. Különböző maffiacsoportok és az országban szinte mindenütt jelen lévő iszlamista milíciák is állhatnak a támadás mögött.

Navaz Sarif miniszterelnök közleményt adott ki, amelyben élesen elítélte a „borzalmas bűncselekményt”, az elkövetők felderítését és felelősségre vonását sürgette, és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő