10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTudakozódjon, mielőtt a reptérre indul!

Tudakozódjon, mielőtt a reptérre indul!

A Liszt Ferenc-repülőtér irányítótornyában jelentkezett hiba miatt a reptér pénteken éjfélig biztosan zárva tart, járatokat nem fogad és indít; a nyitás időpontja még változhat, a péntek délutáni tervek szerint várhatóan szombaton délelőtt 10 órakor indulhat újra a forgalom – mondta Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek.

Hozzátette: a műszaki hiba elhárításán dolgoznak, a repülés biztonságának garantálása és az irányítótorony műszereinek megbízhatósága elsődleges, ezért döntöttek a bezárás mellett.

Hardy Mihály hangsúlyozta: azok az utasok, akiknek délutánra, estére szól a jegyük, semmiképpen ne menjenek ki a reptérre, érdeklődjenek légitársaságuknál, és a repülőtér weboldalán keressék a legfrissebb információkat.

A reptéren ragadt – nem tömeges számú – utasok ellátásáról a légitársaságok és a Budapest Airport gondoskodik – tette hozzá.

Hardy Mihály korábban azt mondta, hogy a repülőteret pénteken nem sokkal dél előtt tíz perccel zárták be az irányítótorony elektromos ellátórendszerében keletkezett műszaki hiba miatt.

Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, annak következtében sérült meg az elektromos rendszer. Emiatt a rádiókommunikációs, informatikai és az egyéb vezérlő rendszerek működésképtelenné váltak.

Az IHO.hu úgy értesült reptéri forrásoktól, hogy jelenleg a víz kiszivattyúzását végzik, ez után ki kell szárítani a termeket, mivel az elektromos rendszereket csak teljesen száraz, páramentes környezetben lehet újra üzembe állítani.

Napközben több, Budapestre tartó járat Bécsben és Pozsonyban szállt le.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő