8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaTúszul ejtette családját a rendőr

Túszul ejtette családját a rendőr

Túszul ejtette családját vasárnap délután egy rendőr Zagyvarékason. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a rendőrség és a terrorelhárítás egységei – adta hírül a Szoljon.hu.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál szerint a település egyik kis utcájában délután negyed négy körül egy családi házat teljesen körbevettek a rendőrök és a terrorelhárítás egységei. A honlap elsődleges információi szerint az összehangolt akcióra azért volt szükség, mert egy rendőr – feltehetően családi vita miatt – a saját házában túszul ejtette feleségét és két gyermekét.

A Szoljon.hu úgy tudja: a családi túszejtés fél öt körül személyi sérülés nélkül befejeződött. A terrorelhárítás emberei elvonultak a helyszínről, ahol a forgalomkorlátozást is feloldották. A cselekmény elkövetésével gyanúsított férfit előállította a rendőrség, a helyszínelés jelenleg is tart.

Az MTI érdeklődésére a Terrorrelhárítási Központ azt közölte, hogy az esetről a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ad tájékoztatást.

Az MTI kereste a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét, aki sms-ben tudatta: a későbbiekben közleményt adnak ki az ügy részleteiről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő