Új ivókutak Pécsen

Ivókút (3)

Tavasszal jelképesen az iskolások is csatlakozhattak a pécsi biogáz erőmű építéséhez a Tettye Forrásház Zrt. makett pályázatán. A gyerekek kreatív munkájának elismeréseként a napokban két intézmény is ivókúttal gyarapodik.

A Tettye Forrásház Zrt. még márciusban, a víz világnapja alkalmából hirdetett makett pályázatot a pécsi szennyvíztelepen létesülő biogáz üzem témájában. A Janus Pannonius Gimnázium három pályamunkáját is díjazták, szerdán avatták fel a két 10. osztályos diák közös alkotásával nyert ivókutat az iskola folyosóján. Az eseményen a kutat Sándor Zsolt, a vízszolgáltató vezérigazgatója adta át az intézmény igazgatójának.

Ivókút (1)

– A makettek mintájául szolgáló pécsi biogáz erőmű is pályázati forrásból valósult meg, ezért látványosan szemlélteti, hogy érdemes erőt, energiát nem sajnálva felkészülni, pályázatot készíteni, megmérettetni. Az erőfeszítések előbb utóbb kézzelfogható eredményt hoznak, mint ez az ivókút, ami a gyerekeknek köszönhetően működik mostantól az iskolában – hangsúlyozta a szolgáltató vezetője, aki megköszönte mind a gyerekek, mind az őket biztató pedagógusok, szülők munkáját és megerősítette, a cég a jövőben is hasonló lehetőségeket kíván biztosítani a diákok kibontakozására.

– Az ivókút létesítése iskolánk egészségtudatos, környezetünkért is felelősséget vállaló életre nevelő koncepciójának része – mondta el Ritter Attila, a Janus Pannonius Gimnázium igazgatója. – Tudjuk, hogy nem mindegy, milyen körülmények közt fogyasztják a gyerekek a csapvizet. Egy illemhely előterében felhörpintett víz például teljesen más érzetet kelt, ezért elhatároztuk, hogy a közösségi térben is elérhetővé tesszük a vizet. A készülődés időszakában hallottunk a Tettye Forrásház pályázatáról, amely kapóra jött, és túlzás nélkül állíthatom, hogy mindenki szívügyének tekintette a minél eredményesebb szereplést.

A pályaműveket értékelő zsűri elnöke, dr. Csaba Ders, Pécs város főépítésze szerint a makettkészítés a tervezés legizgalmasabb része. Olyan spirituális pillanat, amikor a kétdimenziós rajzból először emelkedik ki térben, valós tömegében az elképzelt létesítmény. A szakember kiemelte, a benyújtott alkotások egyértelműen bizonyították az iskolákban gondozott tehetségek kreativitását és rátermettségét. Jól tükrözték, milyen alkotó energiákat mozgósítottak a gyerekek a feladat megvalósítása érdekében, szinte mindegyik pályamű bemutatott valamilyen egyedi megoldást, eredeti ötletet.

Ivókút (2)

A következő ivókutat a Bánki Donát Utcai Általános Iskolában avatják június 10-én. A Tettye Forrásház igyekszik minél több helyen méltó környezetet teremteni a kiváló minőségű csapvíz értékéhez; támogatássukkal már nyolc általános iskolában, óvodában, illetve közösségi helyszínen adott a lehetőség a frissítő víz kulturált fogyasztására.

Az „Építsd meg Pécs város zöld erőművét!” pályázat díjazottjai:

A pályázatra érkezett munkák közül egyéni kategóriában a Janus Pannonius Gimnázium két tanulójának alkotását, a 16 éves Herczog Attila mérnöki teljesítménnyel felérő, pontos művét, illetve a 15 éves Cseh Kartal létesítményt művészi módon átértelmező alkotását díjazta a zsűri.
Csoportos kategóriában a Bánki Donát Utcai Általános Iskola felsőtagozatos csapatának újrahasznosított anyagokból készített, látványos makettje nyerte az iskolai ivókutat. A győztes alkotás mellett a zsűri egyedi mintavilága, formabontó megoldásai miatt különdíjban részesítette a Janus Pannonius Gimnázium 10. osztályos tanulói, Kőnig Zsófia és Takács Petra Rebeka közös alkotását is, így összesen két intézmény gazdagodik júniusban ivókúttal.

Hirdetés