Új szoftver a MÁV élén

A MÁV Zrt. infrastruktúra karbantartásait és az ezekhez szükséges pénzügyi keretet 2016 nyarától egy központi szoftver koordinálja majd – közölte Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten – írja az MTI.

Az Infrastruktúra és gördülő állomány karbantartó szoftver és IT alkalmazás konszolidáció (INKA) elnevezésű közlekedésfejlesztési projekt kivitelezése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 1,9 milliárd forint értékű támogatási szerződést kötött a MÁV Zrt. és a MÁV-Start Zrt. alkotta konzorciummal a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretein belül – ismertette a vezérigazgató-helyettes.

Közölte azt is, hogy a pályázathoz kapcsolódó informatikai fejlesztéseket a Hewlett-Packard (HP) informatikai cég végzi.

Pál László kitért arra is, hogy az épületek, sínpályák karbantartását irányító és az ezekhez szükséges pénzügyi keret megállapítását végző IT rendszer kiépítése a vasúttársaságot érintő fejlesztés első szakasza. Az átalakítás második része, vagyis az INKA 2, már a gördülő állomány, azaz a mozdonyok, vasúti kocsik, teherszállító vagonok karbantartásának koordinálására irányul majd. Utóbbi projekt várhatóan három év múlva zárul majd le.

Hozzátette, hogy az NFM az INKA 2 projekt finanszírozásának támogatására is kötelezettséget vállalt. A KÖZOP-IKOP szakaszolt pályázat összesen mintegy 3 milliárd forint értékű közlekedésfejlesztést jelent a vasúttársaság számára.

Beszámolt arról is, hogy az új integrált IT rendszer üzembe helyezése azért is fontos, hogy átláthatóbbá váljanak az üzemeltetési, karbantartási és felújítási folyamatok. Ugyanis – tette hozzá – jelenleg ezeket a feladatokat mintegy 40, regionálisan, azaz szigetszerűen működő informatikai rendszer irányítja.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy az INKA projekt már elindult, a szerződéseket aláírták, a forrás rendelkezésre áll, és a munkálatok már zajlanak.

Vidra András, a MÁV Zrt. infokommunikációs igazgatója kiemelte: az, hogy az integrált szoftver alkalmazása révén a vasúttársaság tulajdonában lévő mintegy 22 ezer épület és a teljes sínhálózat adatai egy informatikai rendszerbe kerülnek, hosszú távon javítja a társaság hatékonyságát, és a jobb tervezhetőséget is szolgálja majd.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés