12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÚjra áll a vasasi aknatorony

Újra áll a vasasi aknatorony

Aknatorony makettet avattak fel és áldottak meg szombat délután Pécs-Vasason, a Szent Borbála emlékparkban. A légakna tornyának makettjének felújítását Papp Károly karosszérialakatos mester végezte.

A felújítást Hoppál Péter pécsi önkormányzati képviselő, kultúráért felelős államtitkár, Páva Zsolt, Pécs polgármestere, illetve a helyi Szent Borbála Egyesület finanszírozta. A régi makettet a bánya felszámolásakor adták el, később pedig már nem volt lehetőség a visszavételre anyagi gondok miatt. Most azonban újra áll az emlékmű.

Az ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Hoppál Péter és Páva Zsolt is a szobor avatása és megáldása után. p>
<
Köszöntőjében Páva Zsolt a közösség összetartó erejét emelte ki, hisz enélkül nem sikerült volna az emlékműnek a visszaszerzése, és ugyanez az erő segíti a hagyományt őrizni generációkon keresztül.

20151205_141650
A Thommen Légakna 2 élethű modellje

Hoppál Péter elmondta, számára különösen megtisztelő az, hogy a Szent Borbála Egyesület fővédnöke már hat éve, hogy tiszteletbeli bányásszá fogadták. Hozzátette: minden pécsi egy kicsit bányász is, hiszen ez az iparág emelte fel a várost, és tette a Dunántúl egyik legjelentősebb településévé. Leszögezte: a továbbiakban is minden tőle telhető segítséget meg fog adni a pécs-vasasi hagyományőrzőknek, hogy tradícióikat, hagyományaikat a jövőben is ápolhassák.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő