5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaÚjra főkonzulátus Eszéken

Újra főkonzulátus Eszéken

Újra működik magyar főkonzulátus Eszéken: a külképviselet épületét Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Josko Klisovic horvát külügyminiszter-helyettes adta át kedden.

Németh Zsolt az esemény alkalmából mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy az eszéki főkonzulátussal megkezdődött egy tucatnyi magyar külképviselet megnyitásának folyamata. „Magyarország megnyitotta kapuit a szomszédsága, környezete előtt, és ez azt tükrözi, hogy az ország túl van a válság legnehezebb részén, képes rá, hogy az együttműködésbe, a jövőbe invesztáljon” – mondta.

A külügyi államtitkár utalt rá, hogy Eszéken az első Orbán-kormány idején nyílt főkonzulátus, amelyet az ország későbbi szocialista vezetése más külképviseletekkel együtt 2006-ban „ideiglenesen” bezárt. „A külképviseletek 2006-os és 2009-es bezárása az akkori kormányok szűk látókörű, botrányos döntése volt. Szöges ellentétben áll az alapvető magyar nemzeti érdekekkel, s jól tükrözte az ország akkori erkölcsi, gazdasági, társadalmi állapotát” – hangoztatta.

Németh Zsolt szerint Magyarország akkor lehet erős és sikeres, ha a szomszédai is erősek. Azokkal az országokkal pedig, ahol erős magyar közösségek élnek, nagyon szoros értékközösség is összekapcsol bennünket, hiszen ezeknek az országoknak a sikere az ott élő magyarok sikerének is előfeltétele – tette hozzá.

A külügyi államtitkár rámutatott, hogy a megnyíló új magyar külképviseletek legfontosabb feladata rövid távon a honosítással kapcsolatos ügyintézés lesz, de a kulturális, gazdasági kapcsolatok erősítése is elvárás velük szemben. Németh Zsolt a magyar–horvát gazdasági együttműködésről szólva megállapította: Horvátország európai uniós csatlakozása és ezzel a vámhatárok megszűnése elősegíti a kis- és középvállalkozások közötti kooperációt, a kereskedelem élénkülését.

A magyar kormány ezért is döntött úgy, hogy azonnal megnyitja munkaerőpiacát a horvát munkavállalók előtt, tervezik egy határ menti együttműködési fórum létrehozását is kerékpárutak, utak, határ-összeköttetési pontok létesítésének előkészítésére – mondta.

Josko Klisovic arról szólt, hogy Magyarország és Horvátország érdekei számos pontban azonosak, ezeket Horvátország európai uniós tagságának köszönhetően együtt tudják megvalósítani. Hozzátette: Horvátország minden segítséget megad ahhoz, hogy az eszéki főkonzulátus támogathassa a horvátországi magyarokat, képviselhesse érdekeiket.

De Blasio Antonio eszéki főkonzul, volt fideszes európai parlamenti képviselő azt mondta: a főkonzulátust több mint egy évtizede a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésének igénye hozta létre, a magyarországi horvátok hét évet vártak arra, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen, amelynek nem teher, hanem nemzeti kincs, kulturális, gazdasági érték a határon túli magyarság, és áldozatokra is képes érte.

Előző cikk
Következő cikk
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő