12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÚjra pályáznak az állatkertre

Újra pályáznak az állatkertre

Ismét pályázatot nyújtanak be a pécsi állatkert áttelepítésére – mondta Nagy Csaba alpolgármester, miután a közelmúltban le kellett mondaniuk a már elnyert 732 milliós pályázati pénzről. Az önkormányzat ingyenes tulajdonba venné a tervezett zoo telkét.

Az állatkert Árpádtetőre való áttelepítését már régóta tervezi a város, a célra idén elnyert pénzt azonban nem használja fel Pécs. Kiderült ugyanis, hogy az előzetes tervekkel szemben több mint egymilliárddal többet kellene a létesítményre fordítani. Mivel Pécsnek nincs ennyi pénze, ezért lemondtak a támogatásról. A városvezetés azonban nem mondott le a projektről, amelynek bekerülési költsége 2,5 milliárd forint.

Pécs alpolgármestere, Nagy Csaba közölte: az előzetes egyeztetések alapján esély mutatkozik arra, hogy megnyíljanak azok a pályázati ablakok, amelyeken keresztül újra pénzt szerezhetnek a munkára. Utalt rá: a park tervezett helyszíne állami tulajdonban van, szeretnék azt elérni, hogy az állam oly módon járuljon hozzá a projekthez, hogy térítésmentesen átadja a telket a beruházáshoz. Bízik abban, hogy már 2011 tavaszán elindulhatnak egy kiíráson, és siker esetén jövőre neki is láthatnak a munkának, hiszen már előkészített projektről van szó.

A kert olyan helyszínen épülne fel, amely a jelenleginél sokkal jobban megközelíthető, ráadásul a kapcsolódhat a már ott meglévő szabadidős centrum szolgáltatásaihoz, s a létesítmény környezetbarát – saját biológiai szennyvíztisztítója lesz -, valamint a 21. századi állattartás szabályainak messzemenőkig megfelel majd. Mindezek együttese vonzóvá teheti a parkot, és a mostaninál jóval nagyobb bevételt hozhat, így abban gondolkodnak, hogy ez még egy hiteltörlesztést is elbírhat. Az önerőt pedig az állatkert telekingatlanának értékesítésből kívánják előteremteni.

A pécsi állatkert környezetvédelmi engedélyei a 2010-es esztendő végén, illetve 2011 decemberében járnak le. A városvezetés a kialakult helyzet miatt folyamatosan egyeztet a zöldhatóssággal a feltételek biztosításáról, a követelmények teljesítése miatt áldozni fognak a jelenlegi létesítményre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő