Uránbányászatról egyelőre nincs szó

A tervezett uránkutatás megindításról egyeztetett ma Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Kovács Pál klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár Pécsett. A megbeszélést követően a város polgármestere hangsúlyozta, Pécs számára fontos minden olyan kutatás, terv és elképzelés, amely a város gazdasági lehetőségeinek bővítését célozza, ugyanakkor a legfontosabb a pécsiek biztonsága, ezért közmeghallgatást kezdeményez majd az ügyben.

Az államtitkár a személyes egyeztetést követően elmondta, a kormány döntése szerint a következő fél évben állami és piaci szereplők bevonásával, vegyesvállalati együttműködés keretében vizsgálják meg a mecseki uránérc-bányászat újraindításának gazdaságossági feltételeit és társadalmi lehetőségeit. Kormányzati felügyelet mellett, minden lehetséges szempontot áttekintve elemzik majd az ásványvagyon-készlet hasznosíthatóságát, kiemelt hangsúlyt fektetve a környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági kockázatokra.

Páva Zsolt közölte, Pécs komoly hagyományokkal, tapasztalatokkal rendelkezik a bányászatban, munkahelyek ezreit jelentette egykor, amely most nagyon hiányzik a város életében. Hozzátette, az uránkutatás híre azt jelenti, hogy igen alaposan meg kell vizsgálni minden szempontot, mielőtt bármiféle döntés születne a termelésről a jövőben.

– Számunkra a legfontosabbak a pécsiek. Ezért tartjuk lényegesnek, hogy Pécs a kutatás során folyamatosan információkat kapjon, s azokat továbbíthassa a város polgárai felé. Biztatónak tartjuk, hogy a kormány nem a város háta mögött, hanem teljes nyíltsággal készíti elő a kutatást, s örvendetes, hogy – a korábbi kormányokkal szemben – partnerként tekint Pécsre – fogalmazott a polgármester.

Páva Zsolt bejelentette, közmeghallgatást kezdeményezett az államtitkárnál, hogy pontos és érdemi tájékoztatást kaphassanak majd a pécsiek a kutatás eredményéről.

Kovács Pál, klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár közölte, a kormány számára is fontos, hogy a pécsiek a lehető legpontosabb tájékoztatást kaphassák.

– A kormány is fontosnak tartja, hogy a széleskörű társadalmi vitát és az alapos hatásvizsgálatot. A kabinet kizárólag abban az esetben adja hozzájárulását az uránérc-bányászat környéken történő újraindításához a jövőben, ha a részletes elemzés eredménye ezt megfelelően alátámasztja – mondta.

A fizikai megvalósíthatóság és a gazdaságosság mellett tehát meghatározó döntési tényező lesz a bányászati tevékenység társadalmi elfogadottsága, a térség lakóinak véleménye is. Az elemzés eredményeként a kormányzat támogathatja vagy elvetheti a mecseki uránvagyon kiaknázását célzó terveket.

Az Összefogás Pécsért Egyesület sajtóközleménye a pécsi uránkutatással kapcsolatban

Kedden Kővári János a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság elnöke meghívására Kovács Pál energetikai államtitkár a bizottság rendkívüli ülésén tájékoztatta a sajtó és a pécsi zöldszervezetek érdeklődő képviselőit a Kormányzat azon szándékáról, hogy a Wildhorse Energy uránkutatási projektjében miként kíván részt venni.

Az államtitkár elmondta, hogy miután az ausztrál cég 2006-ban uránkutatási engedélyt kapott a Mecsekben, a cég megkeresésre a Kormányzat úgy döntött, hogy a kutatáshoz egy közös vállalatot hoznak létre, amelybe állami cégek is társulnának.

A kutatás célja, hogy megvizsgálja van-e megfelelő mennyiségű és minőségű ércvagyon, amely a természeti környezet megóvása mellett és a helyben élők életkörülményének romlása nélkül kockázatmentesen kitermelhető.

Ezen tevékenységekkel kapcsolatban az Összefogás Pécsért Egyesület megerősítve a Természeti és Emberi Erőforrás Bizottsága által elfogadott állásfoglalást, elvárja mind a Wildhorse Energy-től, mind a társuló állami cégektől, hogy folyamatosan lássák el a vizsgálatok eredményeiről szóló információval Pécs város érdeklődő polgárait.

Minden olyan adatot bocsássanak rendelkezésre, amely alapján a pécsiek kellő tájékozottsággal rendelkezhetnek arról, hogy Pécs városának milyen előnyei és hátrányai származhatnak a tervezett bányászati tevékenységből.

Az Összefogás Pécsért Egyesület támogatja a Polgármester úr azon kezdeményezését, hogy közmeghallgatást hívjunk össze e tárgyban. Ezen kívül is a vizsgálat ideje alatt a helyi sajtó révén és lakossági fórumok szervezésével az Önkormányzat folyamatosan tájékozódjon és tájékoztasson e tárgyban.

Mindezt azért tartjuk fontosnak, mert ebben az ügyben a pécsieknek és a többi érintett településnek kell döntenie. Ennek legalkalmasabb eszköze a népszavazás lehet.

Épp ezért ezúton kinyilvánítjuk, hogy az Összefogás Pécsért Egyesület népszavazást fog kezdeményezni a vizsgálati eredmények ismeretében, hogy valóban az itt élők dönthessenek arról, szeretnék-e hogy uránbánya működhessen a környezetükben.

Végül kijelentjük, hogy az Összefogás Pécsért Egyesület csak olyan beruházásokat és tevékenységet tud támogatni, amely elsődlegesnek tekinti az emberi élet és a természeti környezet megóvását.

Hirdetés