13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaÚtdíj: a Fidesz politikai színjátéknak tartja parlamenti ülést

Útdíj: a Fidesz politikai színjátéknak tartja parlamenti ülést

A Fidesz politikai színjátéknak tartja az útdíj ügyében kedd reggelre ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli parlamenti ülést, ezért nem vett részt rajta – közölte a kormánypárti frakció szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

Tuzson Bence azt mondta: az ellenzéki képviselők az Országgyűlésben olyan ügyet akartak megvitatni, amely nem a Ház témája, hanem a kormányé.

Hozzátette, hogy a kedd reggeli rendkívüli ülésen – amely a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt végül határozatképtelen lett – az ellenzéki politikusok közül sem vett részt mindenki, negyedük nem volt jelen.

A szóvivő szerint a reggeli ülés csak arra volt való, hogy az ellenzék „hergelje” az embereket.
Arra, hogy az LMP az Alkotmánybíróság elé vinné az útdíjról szóló döntést, úgy reagált: a kormánytöbbség mindig is arra törekedett, hogy minden jogszabályuk alkotmányos legyen.

Tuzson Bence többször is hangsúlyozta: az új autópályamatrica-rendszerrel az emberek kilencven százalékénak olcsóbb lesz a sztrádahasználat.
Az ellenzék politikai színjátékával szemben a Fidesz – folytatta a frakciószóvivő – a parlament délutáni ülésen dolgozni szeretne és módosítani az Áder János államfő által megfontolásra visszaküldött két törvényt.

Kifejtette: a plázaépítési tilalmat fenntartó törvénnyel kapcsolatban technikai jellegű, eljárásjogi kifogásai voltak a köztársasági elnöknek, ezeket az Országgyűlés orvosolni fogja.

A másik visszaküldött törvényről, a veszteséges szuper- és hipermarketek szankcionálásáról szólva Tuzson Bence jelezte: a törvényalkotási bizottság által javasolt változtatással – reagálva az államfői kifogásra – a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma a kisebb árbevételű, akár magyar üzletekre is kiterjedhet.

A szabályozás alapvető célja, hogy a több száz milliárd forintos forgalmat bonyolító kereskedelmi nagyvállalatok ne külföldön adózzanak, hanem Magyarországon – mondta a politikus, hozzátéve, hogy cél a magyar kis- és középvállalkozások megvédése is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő