13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÚtlevél: nyolc nap a minimum

Útlevél: nyolc nap a minimum

Még nem jelentkezett a szokásos szezon előtti tumultus az okmányirodán, így akinek szabadsága idejére friss útlevelet kell készíttetnie, legfeljebb három hét alatt sort tud erre keríteni. A Pécsi Okmányirodában előzetesen kell időpontot kérni, míg a vidékiekben akár érkezésünkkor is intézkednek.

A Pécsi Okmányirodában a szabadságolások előtt, s azok idején jelentősen megnövekszik az igénylők száma, ám jelenleg még rövid határidővel is tudják vállalni az ügyintézést. Mint azt dr. Szilágyi Csilla, a Pécsi Okmányiroda osztályvezetője lapunknak elmondta, legkésőbb egy hét alatt képesek fogadni a pécsieket a Kossuth téri hivatalban, s az intézkedés megkezdésétől számítva kevesebb, mint két hét alatt a kezünkben lehet az úti okmány.

Kérdésünkre elmondta: a tavasz első hónapjaiban még közel sem akkora a forgalom, mint májusban és júniusban, s az EU-s csatlakozásunk óta sem igényelnek annyian útlevelet, mint korábban. Mint ismert, az Európai Unió 27 tagállamába elegendő az új típusú személyi igazolvány az utazás alatt, s többek között kölcsönös megállapodás engedélyezi a személyivel való határátkelést Horvátország felé is.

Szilágyi Csilla ugyanakkor elmondta: sokak számára mégis nagyobb biztonságot jelent a kis barna könyvecske, ezért a gyakran az EU országaiba repülők is szívesebben használnak útlevelet, még ha ez pénzbe is kerül. Az okmány kiállítási költsége ugyanis öt évre 7.500, tíz évre 14 ezer forintot tesz ki. Akinek nagyon sietős, az okmányirodai ügyintézést követően nyolc napon belül – bár dupla tarifával – is megkaphatja az útlevelét.

Amennyiben valaki nem tud több napot várni az ügyintézés megkezdésére, a forgalmas pécsi iroda mellett kérelmezheti az okmány kiállítását a megyeszékhely környékén lévő városok hivatalaiban is. Ezekben egy rövid telefonos érdeklődés után érdemes látogatást tenni, de a legtöbb esetben rögtön az érkezésünkkor megindulhat az eljárás.

A pécsi és néhány Pécs környéki okmányiroda elérhetősége:

Pécsi Okmányiroda:
Pécs, Kossuth tér 1-3. fsz.
Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8.00-17.00; kedd 8.00-16.00; csütörtök, péntek 8.00-12.00

Bólyi Okmányiroda:
7754 Bóly, Rákóczi u. 5.
Telefon: 69/368-900
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-12.00, 13.00-16.00, szerda: 8.00-12.00, 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00

Pécsváradi Okmányiroda:
7720 Pécsvárad, Szentháromság tér 3.
Telefon: 72/565-058
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-15.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00

Sásdi Okmányiroda
7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32.
Telefon: 72/576-520/129
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-11.00, 13.00-15.30, kedd: 8.00-11.00, szerda: 8.00-11.00, 13.00-15.30, péntek: 8.00-11.00

Szentlőrinci Okmányiroda
7940 Szentlőrinc, Templom tér 8.
Telefon: 73/570-987
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-12.00, 13.00-16.00, szerda: 8.00-12.00, 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő