Előzetesben a gyilkos orvvadász

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a magyarlukafai vadászgyilkosság feltételezett elkövetőjét vasárnap.

Hajdu István, a bíróság elnöke újságíróknak elmondta, hogy a bíróság egy hónapra rendelte el a több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított 36 éves mozsgói férfi előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint esetében fennáll a szökés vagy elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye, miként a bűnismétlésé is.

A gyanúsított ügyvédje azt mondta: védence elismeri bűnösségét, a végzés ellen nem fellebbeztek.

A vadászgyilkosság péntek délelőtt történt a baranyai Magyarlukafa és Vásárosbérc között. Két vadász vadetetőt ment feltölteni, amikor egy elejtett szarvas tetemére bukkant. Nyomára akadtak az orvvadásznak is, akit kérdőre akartak vonni, ezért üldözőbe vették. Az orvvadász a menekülés során – feltehetően egy kis kaliberű fegyverből – tüzet nyitott rájuk.

Az egyik vadász a helyszínen belehalt mellkasi és nyaki sérüléseibe, telefonon segítséget kérő társát mentőhelikopterrel szállították kórházba. A fiatal férfinak a tüdeje sérült meg. A Pécsi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján megoperálták, felépülésére jó esély van.

A rendőrök nagy erőkkel indultak a helyszínre, a nyomozók a közelben fogták el a büntetett előéletű feltételezett elkövetőt, akit előállítottak, kihallgattak, majd őrizetbe vettek.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon hétfőn sajtótájékoztatón számolnak be az ügy részleteiről, a nyomozás állásáról.

Hirdetés