6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaValakik nem fizetnek idegenforgalmi adót

Valakik nem fizetnek idegenforgalmi adót

Januártól mintegy 15 százalékkal növekedett a városban az idegenforgalmi adó, egyúttal az adóiroda az ellenőrzéseket is megszigorítja. Az ok prózai: a bevallások nem tükrözik azt a tendenciát, amely szemmel látható volt például az EKF alatt.

Ha nem is jelentősen, de megemelte januártól a pécsi önkormányzat a vendégéjszakák után fizetendő idegenforgalmi adó mértékét; az eddigi, 350 forintos tétel így ez évtől 400 forintra növekedett. Mint azt lapunknak Nagy Zoltán, a pécsi városháza adóirodájának vezetője elmondta, az emeléssel együtt folyamatos ellenőrzéseket is folytatnak majd, hogy az adómorál javuljon a városban.

Ma ugyanis az a gyanú, hogy több szállásadó vagy masszívan veszteséges, vagy nem készít, illetve „kozmetikázott” bevallásokat nyújt be időről időre. Nagy Zoltán említést tett róla, hogy a szállásadók által benyújtott minden tizedik dokumentum nullás, azaz az adott panziókban, szálláshelyeken nem jártak belföldi és külföldi turisták az adott évben.

Amikor Pécs Európa kulturális fővárosa volt, 112 nullás bevallás, 2011-ben decemberig pedig 90, adómentességről szóló dokumentum érkezett be az adóirodára.

Az is beszédes szám, hogy az adóbevallások szerint 2010-ben csak ötödével több vendégéjszakát töltöttek el Pécsett, mint 2008-ban. Míg 2008-ban 24, addig 2009-ben 21, 2010-ben 29 ezer vendégéjszakát töltöttek itt, 2011 első tíz hónapjában is közelítették már a 21 ezres számot. Az adatsor, tekintettel a turisztikai szektor szemmel látható 2010-es pörgésére, s a különböző szállásadók tavalyi nyilatkozataira, megdöbbentően felemásan hat.

Nagy Zoltán elmondása szerint a hoteleké reálisnak tűnik, azonban van jó néhány kisebb panzió, amely az adatok szerint havonta mindössze egyetlen vendéget fogad; ezért tart recepcióst, takarítónőt…

Az emelést és az ellenőrzések számának növelését azonban nemcsak ez indokolta. A 2010-es bevételek is siralmasak voltak ugyanis, hiszen idegenforgalmi adókból kevesebb, mint hetvenmillió forint jött össze, s 2011 első tíz hónapjában is csak ötvenmillió folyt be. Összehasonlításul: a pécsi önkormányzat az előző ciklus örökségét nyögve évente 70 millió forintot költ a reptér üzemeltetésére, futó hiteleinek törlesztésére.

Az önkormányzat most abban bízik, hogy 2012-ben az új pécsi attrakciók, a város növekvő vonzereje, az ellenőrzések erősítése és az adóváltozások hatása miatt mintegy 80 millió forint érkezhet be a városkasszába idegenforgalmi adó címén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő