6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaVálasztási csalások miatt nyomoznak Baranyában

Választási csalások miatt nyomoznak Baranyában

Nyolcvanöt büntetőeljárás indult a tavaly októberi önkormányzati választással összefüggésben választási csalás gyanúja miatt – derül ki a legfőbb ügyész egyik írásbeli válaszából, amelyet kedden tettek közzé a parlamenti honlapon.

Polt Péter – akit a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdezett erről – azt közölte, hogy a bűncselekmények Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyei településeket érintettek, valamint a fővárosban a III., VI., VIII., XIII., XIV. és XXIII. kerületet.

A büntetőeljárások közül 51 a nyomozás megszüntetésével zárult, két ügyben felfüggesztették a nyomozást, 30-ban pedig folyamatban van. Egy ügyben jogerős bírósági ítélet született, egy pedig a bíróság előtt folyik.

A legfőbb ügyész kitért arra is, hogy ajánlógyűjtő íveket, szavazólapokat és egyéb választási iratokat 15 ügyben foglaltak le.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő