6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaVan még mit tanulniuk a vállalkozóknak

Van még mit tanulniuk a vállalkozóknak

Csak minden huszadik kezdő vállalkozás számít magyar viszonylatban jól teljesítőnek – közölte az Opten céginformációs szolgáltató elemzésében kedden az MTI-vel.

Az összegzés szerint a Magyarországon 2009-ben létrejött mintegy 41 ezer tisztán magyar érdekeltségű társaságnak mintegy 5 százaléka, 2200 vállalkozás érte el a 100 millió forintos árbevételt, ami magyar viszonylatban jól teljesítőnek számít, és 142 gazdasági társaság ért el egymilliárd forintos árbevételt, ami már igazi sikertörténetnek tekinthető.
A 41 ezer cégből 26 ezer társaság működik, a cégek közel 40 százaléka eltűnt a gazdaságból.
Pertics Richárd, az Opten céginformációs üzletágának igazgatója szerint a megszűnések oka elsősorban az üzleti terv nélküli cégalapítások és a kényszervállalkozások születése, de a gazdasági környezet keresleti és finanszírozási oldala sem volt túl kedvező a 2009-et követő években.
A vizsgálatból kiderült az is, hogy a vizsgált időszakban alapított társaságoknak mindössze 37 százaléka volt a tulajdonosok első vállalkozása.
Az Opten szerint az arány általánosságban jól mutatja, hogy az első vállalkozások többnyire nem sikeresek, az újrakezdés csak akkor gond, amikor a vállalkozók visszaélnek a lehetőséggel, adósságot felhalmozva hátrahagyják cégeiket, komoly bizonytalanságot generálva az üzleti világban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő