A versenyképes tudás mindenkié

A versenyképes tudáshoz hozzáférés szélesítéséről beszélt az emberi erőforrások minisztere pénteken, amikor átadta az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny győzteseinek járó okleveleket a fővárosi Móricz Zsigmond Gimnáziumban – írja az MTI.

“Azt szeretnénk, hogy mindenki versenyképes tudáshoz tudjon jutni, függetlenül attól, hogy az ország melyik településén, milyen anyagi körülmények között születik, milyen a szociális helyzete” – mondta Balog Zoltán. Hozzátette: az államnak, a köznevelésért felelős vezetőknek a feladata, hogy ennek feltételeit megteremtsék és folyamatosan javítsák.

Kifejtette: ezért akarják felértékelni a szakiskolát és a szakközépiskolát, hogy akár a szakképzésen, akár a gimnáziumon keresztül az út “felfelé vigyen”, azaz a szakképzési rendszerből is vezessen út a diplomához, a gimnáziumokból a felsőoktatásba lépés pedig magától értetődő legyen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés