Vízmű-ügy: kizárnák a választott bíróságot

Ha az Országgyűlés a mostani formájában fogadja el a polgári perrendtartásról szóló törvény módosítását, akkor nem lehet végrehajtani a bécsi választott bíróság későbbi döntését a francia Suez Environnement vállalat és pécsi önkormányzat kártérítési ügyében – mondta Berke Barna hétfőn az MTI-nek. A nemzetközi magánjoggal foglalkozó szakjogász nem ismer hasonló jogesetet.


A múlt héten adta be keresetét a bécsi választott bíróságra a Suez Environnement: a francia vállalat 32 millió euró, azaz mintegy 10 milliárd forint kompenzációt kér Pécstől a Pécsi Vízmű Zrt. székházának elfoglalásáért és a kiesett bevételért. A bíróságon már bejegyezték a periratot, jelenleg a város válaszát várják.

A kereset beadásával egy időben tárgyalja a magyar parlament a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatot.

A módosítás lényege, hogy kiemelt jelentőségű ügyekben kizárnák a választott bíróság alkalmazásának lehetőségét abban az esetben, ha bármelyik fél a magyar állam, helyi önkormányzat, költségvetési szerv, központi államigazgatási szerv, illetve közvetlenül vagy közvetetten ezek többségi tulajdonában vagy vagyonkezelésében, illetve többségi befolyásában álló gazdálkodó szervezet.

Az MTI-nek nyilatkozó Berke Barna szerint ha a bécsi választott bíróság lefolytatja az eljárást, és elmarasztalja magyar felet, akkor sem lehet az esetlegesen megítélt kártérítést behajtani. A nemzetközi jogász megfogalmazása szerint a visszamenőleges hatályú jogalkotás miatt a végrehajtás fázisában lehet megakasztani a megítélt kártérítés beszedését.

Berke Barna hozzátette: jelenleg választott bíróság akkor sem hozhat döntést, ha egy jogvita nem tartozik választott bírósági útra, ha nem tartják be az eljárási szabályokat, vagy ha nincs törvényesen megalakítva. Ugyancsak kizáró ok lehet, ha olyan jogkövetkezményű döntést hoz a választott bíróság, amely annak az országnak a közrendjébe ütközik, ahol az ítéletet végre kellene hajtani.

Korábban írtuk:

Páva Zsolt polgármester nemzetközi szaktekintélyekből álló bizottságot hozott létre a Suez által a Bécsi Választottbírósághoz benyújtott kereset hiányosságainak, túlzó igényeinek, illetve a Suez által okozott károk mértékének meghatározása céljából – a Polgármesteri Kabinetiroda sajtóközleménye:

„2011. november 21-én, a délelőtti órákban Páva Zsolt polgármester több nemzetközi szaktekintélyt és szervezetet kért fel arra a feladatra, amelynek célja, hogy tételesen cáfolják meg az egészében és részleteiben is pontatlan, túlzó és megalapozatlan, a Suez által felkért és fizetett Compass Lexecon nevű cég jelentésében foglaltakat.

A szakértői bizottság munkájában részt vesz a nemzetközi hírű és elismertségű Price Waterhouse Cooper’s nemzetközi könyvvizsgáló cég, továbbá Dr. Nagy László kereskedelmi és társasági jogi szakügyvéd, a nürnbergi székhelyű NZP Nagy, Zah & Partner Ügyvédi Iroda vezetője, a Zürichi Választottbíróság bírája, a Pécsi Tudományegyetem vendégoktatója, valamint Dr. Szabó Iván ügyvéd, Pécs Önkormányzatának jogi képviselője.

A tényfeltáró és elemző bizottság már a holnapi napon megkezdi munkáját, amelynek első munkanapján részt vesz Pécs polgármestere, Páva Zsolt is.”

Pécs, 2011. november 21.
Polgármesteri Kabinetiroda

Hirdetés