6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaLézerrel világítják be a Planetáriumot

Lézerrel világítják be a Planetáriumot

Több új eszköz, közöttük egy XXI. századi planetáriumi berendezés érkezik hamarosan a végső képét a közelmúltban elnyerő Zsolnay Negyedbe – döntött az önkormányzat. Nagy Csaba alpolgármester szerint a cél, hogy folyamatos legyen a forgalom a létesítményben.


Mint azt Nagy Csaba lapunknak elmondta, a Zsolnay Kulturális Negyednek komplex egységként kell működnie jövőre, immár a teljes év során. A beruházás során ugyanakkor elmaradtak olyan fontos kiegészítő eszközök, amelyek a zökkenőmentes üzemeltetéshez szükségesek – magyarázta a közgyűlés legutóbbi döntését az alpolgármester. Ekkor a testület, több, összesen hetvenmillió forintba kerülő eszközök beszerzéséről döntött az önkormányzat.

Az alpolgármester elmondta: a Kodály Központba két versenyzongora került az épület átadása után, s most hasonló apróbb beruházások várnak a Zsolnay Negyedre is mintegy hetvenmillió forint értékben.

Az egyik legfontosabb, kevésbé költséges munkát jelent, hogy marketing eszközöket, információs táblákat, létesítmény-feliratokat helyeznek el a közeljövőben a negyeden belül. Ezzel nagymértékben megkönnyítik a látogatók tájékozódását.
A másik lehetőség a látogatói létszám növelésére, így Nagy Csaba, hogy egy kisebb beruházás keretében az Ifjúsági Ház termét igazi színházteremmé alakítják. Így, például a POSzT ideje alatt kisebb előadásokat tarthatnak, s ugyanazon a héten koncerteket is lehetnek ugyanott.

A harmadik utólagos beszerzéssel egy olyan planetáriumot szeretnének létrehozni a már meglévő épületben, amely Magyarországon egyedülálló. Mint mondta, együttműködnek a Pécsi Tudományegyetemmel, ugyanis egy olyan technológiával szeretnék „felvértezni” az intézményt, amelyet az universitas saját képzési rendszerében is tudna használni. Azt is szeretnék elérni, hogy középiskolai tanárok is itt tarthassák majd egyik-másik órájukat.

A lézertechnikát is alkalmazó új eszköz a korábbi pécsi planetárium berendezéséhez képest jóval fejlettebb, digitális technológiát jelent, mondta Nagy Csaba, amely a lézertechnikát is ötvözi magában, s igazi show-elemek bemutatására is alkalmas. Az alpolgármester hozzátette: azért döntött a város az új gép beszerzése mellett, hogy a fizető előadásokra minél több látogatót csábítsanak majd el, ezzel biztosítva a planetárium közérdekű működését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő