Égzengésre figyelmeztetnek Baranyában

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint késő estétől leginkább a déli, délnyugati országrészben (Dél-Dunántúl, esetleg Dél-Alföld) lehetséges intenzívebb zivatartevékenység, kisebb területeken esetleg 30 mm-t meghaladó csapadékkal.

A zivatarokat jégeső és viharos széllökések a Nyugat-Dunántúlon és az Alföld keleti, északkeleti részében kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között várható, de északon a völgyekben 8, 11 fok is lehet.

Kedden hajnalban a Dunántúl északi felén és az Északi-középhegység területén foltokban köd képződhet. Kedden a változóan felhős ég mellett ismét számíthatunk több-kevesebb napsütésre, napközben helyenként kisebb zápor is előfordulhat, délután azonban főként a Dunántúl nyugati, délnyugati területein már zivatar is kialakulhat.

Kedden délután főleg a Dunántúl nyugati, délnyugati területein alakulhat ki zivatar lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék kíséretében, az ország más részein helyenként kialakuló záporokban csak kis eséllyel lehet villámtevékenység.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 24 és 28 fok között alakul.

Hirdetés