8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapIdőjárásTalán megússzuk eső nélkül...

Talán megússzuk eső nélkül…

Éjszaka – a Nyírség és a keleti határvidék – kivételével csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék, és nagyobb területen átmenetileg kiderül az ég. Hajnalban főleg a Dunántúlon már lehetnek gomolyfelhős körzetek, és egy-egy gyenge zápor is előfordulhat.

Napközben felhőátvonulások mellett délelőtt hosszabb, délután egyre rövidebb napos időszakokra és elszórt záporokra számíthatunk, de hozzávetőlegesen az Ózd-Békéscsaba vonaltól keletre erősen felhős égkép lesz jellemző, és errefelé több helyen valószínű csapadék.

A délután második felétől az ország északi felében is egyre többfelé megvastagszik a felhőzet. Hajnalra az északi szél veszít erejéből, de a Dunántúlon még napközben is lehetnek viharos lökések. A legkevésbé szeles idő az Északi-középhegység völgyeiben lesz. Az ország legmagasabb hegyein az első hózáporok is kialakulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 6 fok körül valószínű, a Balaton déli partján ennél enyhébb lehet a hajnal, az szélvédett északi völgyekben azonban 0, +3 fok is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 11, 12 fok körül alakul, de a tartósan felhős északkeleti megyékben csak 7, 10 fok várható.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő