Fantasztikusan jó lehet az idei bor!

Plunging the grapes cap to extract color

Bár 2017  farkasordító hideggel indult, sőt még áprilisban is esett a hó, a villanásnyi tavaszt követően brutális kánikula tombolt, mégis úgy tűnik, a szőlőnek nem tett be az időjárás, és kiváló borok lehetnek idén. 

A szakemberek egyöntetűen vélekednek arról, hogy az időjárás viszontagságai ellenére jó idényünk lesz. A korai fajtákat már el is kezdték szüretelni, a később érő fajták esetében szintén biztatóak az előrejelzések.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) becslései szerint idén az országban 4-4,5 millió mázsa szőlő lesz idén, amelyből várhatóan 3 millió hektoliter bor lehet, ez, összevetve az előző évek adataival, kedvezőnek számít.

Az elmúlt évek bortermelése számokban (forrás: MTI)

Radó István, a Pécsi Hegyközség elnöke szerint is reményekkel telve néznek az új évjárat elé.

– Biztosat még nem lehet mondani a közép- és későn érő fajtákról, de úgy néz ki, a sok időjárási viszontagság, negatívum ellenére szép lesz a termés. Voltak száraz periódusok, 38 fok körüli napok, sőt, hetek, továbbá jégverésekkel is meg kellett küzdenünk – mondta Radó, aki szerint az időjárás miatt nem lehet panaszkodni, bármennyire is azt gondolhatnánk.

– De azok a bogyók, amik sérültek, mára le is száradtak, a többi ép pedig szépen átveszi ezek helyét. Úgy véljük,  a jégverés miatt a mennyiségben nem lesz kiesés. Az viszont kérdés, hogy a beérés hogyan fog történni, mert a leveleket azért szépen megtépázták a viharok – vélekedett.

Egészséges idén a szőlő

Günzer Tamás villányi bortermelő még ennél is rózsásabban látja a jövőt.

– Nagyon jó, kiváló évünk lesz, régen volt már ennyire biztató a helyzet. Száz százalékosan egészségesek a szőlők, számunkra tökéletes volt a nyári időjárás – mondta, hozzátéve: a szárazság nagyon sokat segített, a kártevőket, baktériumokat, gombákat megölte. Az öreg tőkéknek pedig meg se kottyant, hiszen gyökerük már 6-10 méter mélyen van, így a nedvességet is fel tudták szívni.

– Az lenne jó, ha maradna még a száraz idő, csapadékra egyáltalán nincs szükség – tette hozzá a szakember.

Hirdetés