Nagy a baj! Figyeljen, mert nem lesz vize!

A kemény fagyot hozó péntek éjszaka után eddig 50 védtelenül hagyott, elfagyott vízmérőről érkezett bejelentés a Tettye Forrásház Zrt-hez. Három csapat dolgozik a hibák elhárításán – írják a szolgáltató honlapján.

Szombat hajnal óta folyamatosan kapja a bejelentéseket az elfagyott vízmérőkről, vezetékekről a Tettye Forrásház Zrt. A nagyszámú, egyszerre érkező segítségkérő bejelentés miatt az ügyfelek türelmét és megértését kérik. A szolgáltató három szerelőcsapata dolgozik a károk elhárításán, a szakemberek mindenhova igyekeznek eljutni.

A cég ismételten felhívja a figyelmet, hogy az extrém hideg időjárás a szokottnál is nagyobb körültekintést, óvintézkedést tesz szükségessé a fagynak kitett vezetékek, mérőórák esetében. Kérik a fogyasztókat, hogy gondoskodjanak a szabadon futó vezetékek, falon kívül lévő vízmérők szigeteléséről, az aknák takarásáról, illetve arról, hogy a szigetelés száraz maradjon.

Ha nem lehet szigetelni a vezetéket, akkor érdemes biztosítani a víz áramlását (például éjszakára kicsit szivárogni hagyni, vagy egy-két óránként megnyitni a csapot a leghidegebb napszakokban).

Akinél korábban előfordult már ilyen fagyás, annak különösen fontos gondoskodnia a védelemről a várhatóan napokig kitartó kemény éjszakai fagyok idején.

A szolgáltató arra is emlékezteti a felhasználókat, hogy a vízmérők és a házi vízhálózat fagyvédelme a tulajdonos feladata és egyben érdeke is, hiszen az elmulasztása súlyos költséggel járhat: egy rendkívüli vízmérőcsere legalább 23 ezer forintba kerül, de egy eltört vezetéken akár több száz köbméternyi víz is elfolyhat feleslegesen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés