A magyar folklór HANGAdása

Szerdán este hét órakor megnyitja kapuit a Magyar táncház a Széchenyi téren. A program jó lehetőséget ad a kultúra megismeréséhez, és egy dolgos nap vidám befejezéséhez.

A ,,Térzenék és Táncházak” sorozat szerdai része kapcsán, a szervezők ezúttal helyben kutattak népi kultúrával átitatott tánc után. A keresés sikerrel zárult, emellett egy olyan zenekarra is ráleltek, amely a népzene elhivatott művelői közé tartozik.

A jó hangulatról a Hanga Banda gondoskodik. A zenekar az autentikus, XVII-XIX. század közötti magyar népzene életben tartásán dolgozik. Közönségük táncegyüttesek kísérőjeként, táncházak, vidám utcazenélés és koncertek során, valamint népzenei gyűjtőmunka közben találkozhat a tagokkal.

Öt évvel ezelőtt alakult a Hanga Banda, mai felállását a tavalyi évben sikerült elnyernie. Az együttes tagjai: Darvas Nikoletta (hegedű), Szukits Éva (brácsa), Hirmann András (cimbalom), Hoffmann László (nagybőgő). Az énekről és a táncról a csapat további három hölgytagja: Balogh Orsolya, Szentpály-Juhász Salome és Gráf Vivien gondoskodik.

Czimermann Zsuzsanna írása.

Hirdetés