5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKultZónaA pécsiek már várják a jövő évi fényfesztivált

A pécsiek már várják a jövő évi fényfesztivált

Eddig országosan is aligha látott fényfestészeti alkotások öltöztették új ruhába Pécs utcáit, tereit július első hétvéégjén, a Zsolnay Fényfesztivál keretében. Kihirdették a Zsolnay Light Art 3D nemzetközi építészeti fényfestő verseny győztesét is, az első díjat a magyar EPER Creative Studio vehette át.  

A „fény születése” témájában meghirdetett verseny a Zsolnay Fényfesztivál központi attrakciója volt, amely során július 1-jén és 2-án éjjel mutatta be a Székesegyház homlokzatára komponált alkotását a 14 döntőbe jutott fényfestő. A zsűri döntése nyomán első helyezett az EPER Creative Studio‎ Entheos című alkotása lett, másodikként végzett és egyben közönségdíjat is kapott az Aniwerk Lümiell című produkciója, míg Biljarszki Maxim Refraction művével harmadik helyezést ért el.

Zsolnay_Light_Art_fenyfesto_verseny

Nemcsak a Székesegyház borult fénybe, a 24 helyszínen zajló változatos és kreatív fényfestészeti installációk által megszületett a Fény Útja, a belvároson végigsétálva bármerre néztek a látogatók, rácsodálkoztak az alkotásokra, hiszen a megszokott épületek helyett lenyűgöző, új arcát mutatta a város.

Tűzfészek_társulat

Az éjjeli fényfestés mellett hatalmas népszerűségnek örvendtek a nappali történelmi programok is, pénteken több százan kísérték a látványos, korhű jelmezes felvonulást a belvárostól a Zsolnay Kulturális Negyedig.

– Mindig is éreztük, hogy hatalmas lehetőség van Pécs 2000 éves történelmének interaktív bemutatásában, és nagy öröm számunkra, hogy ezzel a fesztivállal bebizonyítottuk: Pécs ideális helyszín történelmi játékok, fesztiválok számára – nyilatkozta Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

tortenelmi_bemutato

Nagy sikert arattak az utcaszínházi és cirkuszi produkciók, kiemelkedett közülük a belga Theater Tol előadása, mely során angyalok röpültek át a Széchenyi tér felett, több tíz méter magasan. Koncertekből sem volt hiány, ráadásul nemcsak a látogatókat, de a fellépőket is magával ragadta a város és a fesztivál hangulata:

– Vagy most azonnal menjünk a színpadra és kezdjünk bele, vagy menjünk haza aludni, hogy minél gyorsabban holnap legyen – mondta a világhírű ausztrál énekesnő, Natalie Imbruglia a koncertjét megelőző napon, a lenyűgöző Dóm téri helyszín megpillantásakor.

Theater_Tol

A Zsolnay Fényfesztivál kiemelt célja, hogy Pécs turisztikai vonzerejét hatékonyan tudja megmutatni az országos közönség számára. A három nap alatt megtekinthető mintegy 150 színvonalas programot több tízezren látták, és a visszajelzések azt mutatják, hogy több ezer hazai és külföldi turista is Pécsre látogatott a fesztivál ideje alatt.

PécsiNemzetiSzínnház05

– Gratulációt érdemel minden fényfestő, és külön köszönet az építészeti fényfestésben komoly nemzetközi tapasztalattal bíró Kiégő Izzóknak, akik szakmai partnerünkként vettek részt a nemzetközi fényfestő verseny szervezésében. A fényfestők olyan színvonalas látnivalót nyújtottak, amilyet korábban Magyarországon máshol nem láthatott még a nagyközönség – emelte ki Móczár Gábor, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. program-, marketing- és nemzetközi kapcsolatok igazgatója. Vincze Balázs a nagy sikerre való tekintettel hozzátette: – A Zsolnay Fényfesztivál terveink szerint jövő nyáron folytatódik, és reméljük, hogy egy ízig-vérig pécsi hagyománnyá válik.

VIDEÓ:   1. NAP       2.NAP

Információ: www.zsolnayfenyfesztival.hu és www.facebook.com/zsolnayfenyfesztival

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő