A rézkarcokon megörökített város

Miközben Európa egyik kulturális fővárosaként sorra fogadjuk a művészvilág hazai és nemzetközi hírességeit, kár lenne épp a helyben fellelhető értékekről megfeledkeznünk. Márpedig a halk szavú jelenlétet könnyen elnyomja a nagy nyüzsgés. Takács Dezső grafikusművész Pécsett született, s alkotásain immár hat évtizede örökíti meg a város utcáit, épületeit, sajátos hangulatát. A hetvenhét esztendős, ma is aktív mestert múzeumnak is beillő lakásában kerestük föl.

Legutóbbi pécsi kiállításának látogatói – a vendégkönyv tanúsága szerint – nemcsak alkotásainak aprólékos kidolgozottságára csodálkoztak rá, hanem arra is, hogy Takács Dezső rézkarcainak egy része olyan pécsi utcákat, épületeket, tereket, egykori üzleteket örökít meg, amelyek ma már nem léteznek, mert lebontották vagy átépítették őket. Egy Könyök utcai ház, egy hajdan ismert fodrászműhely és a Széchenyi tér is közéjük tartozik immár.

Aki a belváros régi hangulatát visszaidézve szívesen nosztalgiáz, a művész színes rézkarcait szemlélve elevenítheti föl újra az ódon utcák-terek meghitt miliőjét. De méltóságteljes bazilikánk, s a többi pécsi templom is helyet kapott már témái között, s ez a sorozata az elmúlt esztendőkben kiegészült a világörökségi helyszínek, az ókeresztény sírkamrák megörökítésével.

– Első önálló kiállításomat 1965-ben rendezhettem – meséli a korát meghazudtolóan fiatalos művész. – Az a sorozatom a bányászok életét mutatta be. Fél évre csillésként magam is beálltam közéjük, hogy közvetlen közelről tapasztaljam meg, s hitelesen tudjam ábrázolni az ő embert próbáló munkájukat. E sorozat húsz darabját aztán a Bányászati Múzeumnak adományoztam. Nem panaszkodhatok, országszerte és a határokon túl is számos közintézmény őrzi alkotásaimat Makótól Kolozsváron, Grazon és Devon városán át egészen New Yorkig. Magángyűjtők is vásárolták a műveimet, s a megyében több helyütt állandó kiállításokon szerepel egy-egy sorozatom. A Kossuth téri okmányirodában például az oda betérő ügyfelek a régi Pécset bemutató rézkarcaimból láthatnak mintegy harminc alkotást.

– Kisgrafikával is foglalkozott, s egy óriásmozaikot is készített.

– A legkisebb munkám egy 2 cm x 1,5 cm-es, női alakot ábrázoló fametszet, a legnagyobb pedig egy tíz négyzetméteres mozaikkép. Ezt 1974-ben az egykori 506-os szakmunkásképzőnek készítettem. Ma is az Építők útján lévő intézményt díszíti, de úgy hallom, annyira óvják, hogy egy drapériával le is takarták, pedig én annak örülnék, ha a gyerekek nap mint nap láthatnák. Nagyon szerettem könyvjegyeket, ex libriseket is tervezni, több mint ezerkétszáz darab került ki a kezem alól.

– Jó szem, biztos kéz és végtelen türelem – ezen kívül mi kell még egy grafikusművésznek?
– Gondolat, szív és megfelelő téma. Alapkövetelmény a precizitás és a térben való gondolkodás. Hisz a rézkarcnál a lemezre tükörfordításban kell megrajzolni a vonalakat, formákat, mint ahogy annak a képen látszania kell. Legutóbbi tárlatomon ezért tettem egy-egy mű mellé a rézlapot is, amelyről készült. S akkor még nem is beszéltünk a színekről, melyeket külön-külön kell felvinni, s az árnyalatokról, ami a lemezbe vésett vonalak mélységétől, így az abban megbúvó festék mennyiségétől függ…

Megannyi fortély, amit Takács Dezső több évtizedes pedagógusi pályáján mind-mind megosztott a növendékeivel, gyerekekkel és felnőtt tanítványokkal egyaránt. Rajz szakfelügyelő és szaktanácsadó volt, nyugdíjba vonulásáig a Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont tanára. Éveken át vezette a Mecseki Bányász Képzőművész Kört, az Alkotó Pedagógusok Képzőművészeti Műhelyének alapítója és tizenhat évig irányítója volt, miként egyik létrehozója lehetett a Makói Nemzetközi Művésztelepnek is, melynek munkájában 1970-1980 között minden nyáron részt vett.

Itthon és külföldön több mint másfél száz tárlaton mutatkozott be Németországtól Dánián, Olaszországon és Dél-Afrikán át Portugáliáig. Emitt nemrég kiadtak egy albumot, amely kontinensünk tíz országának legjobb, s egyben legtöbb ex librist készítő grafikusművészét mutatja be, közölvén tőlük több könyvjegyet is. E reprezentatív névsorban hazánkat Takács Dezső képviseli. A hetvenhét éves mester több mint fél évszázada viszi jó hírünket a nagyvilágba, méltón képviselve oly büszkén emlegetett, európai rangú képzőművészetünket. Úgy is mondhatjuk: évtizedek óta Pécs kultúrfővárosi nagykövete – hivatalos cím és felkérés nélkül is.