Apa és fia: generációk koncertje a Kodályban

Szeptember 10-én, szombaton este hét órakor a Kodály Központ színpadán a „Boban & Marko Marković Orkestar”, Európa legismertebb rézfúvós együttese lép színpadra.

A világhírű Boban Marković és zenekara visszatérő vendégnek számít hazánkban. Szombati fellépésén ezúttal fiával, Markóval áll színpadra: az ifjú tehetség kilenc éve tagja az Orkestarnak, az együttes két utolsó albumán pedig szólistaként hallhatták őt a rajongók.

Az együttes főként a balkáni dallamvilágot és a tradicionális cigány muzsikát részesíti előnyben. Ennek, és a mai modern, lendületes előadásmódnak a keveréke folyamatosan toborozza az újabb, egyre fiatalabb rajongókat. Európában és a tengerentúlon, közel harmincöt országban ismerik a formáció nevét. A színpadok mellett a filmstúdiókban is gyakori látogatók. A legismertebb zenei közreműködést a kilencvenes években, Emir Kusturica „Arizonai álmodozók” és „Underground” című filmjeiben nyújtották – az utóbbi alkotás viharos sikert aratott az akkori Berlini Filmfesztiválon.

Marko Marković, az Orkestar mai szólistája és vezetője apjával közösen őrzi a hagyományokat, és keresi a kultúrák közötti kapcsolatot. Emellett Marko pörgős zenei stílusa fiatalosabbá tette mind a szerzeményeket, mind az előadásmódot is. Szombati koncertjükön tehát minden érdeklődő – legyen ifjabb vagy idősebb – megtalálhatja azt az életérzést, amelyet keres.

Czimermann Zsuzsanna írása.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés