8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaUránia: Andrásfalvy Bertalant köszöntötték

Uránia: Andrásfalvy Bertalant köszöntötték

Népzenei és irodalmi műsorral, filmvetítéssel köszöntötték a nyolcvanéves Andrásfalvy Bertalan etnográfust, egykori művelődési és közoktatási minisztert szombaton Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Köszöntőbeszédében Bakos Edit, az Uránia igazgatója Andrásfalvy Bertalan politikusi pályafutását idézte fel. Mint emlékeztetett, az elismert néprajztudós azért vállalta el a művelődési és közoktatási tárca vezetését a rendszerváltás utáni első kormányban, mert a nemzet ügyét kívánta szolgálni, és minisztersége három éve alatt rendületlenül tűrte az ellene irányuló, gyakran nemtelen támadásokat is.

Bakos Edit megjegyezte: Andrásfalvy Bertalan köszöntésére nemcsak Magyarország, de a Kárpát-medence legtávolabbi szegleteiből is megjelentek barátai, tisztelői, teljesen megtöltve az Uránia dísztermét.

Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele az ünnepelt erős magyar és keresztény gyökereit, emberi tartását, a közösségért érzett felelősségtudatát emelte ki.

Andrásfalvy Bertalan egész tevékenységével nemcsak magának, de az egész magyar néprajztudománynak is nemzetközi elismerést vívott ki. Mindemellett mindig a közügyek rendíthetetlen elkötelezettje, többek között a moldvai csángók vagy az ökológiai gazdálkodás ügyének egyik első hazai szószólója volt – hangoztatta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az ünnepségen.

Réthelyi Miklós felidézte, Andrásfalvy Bertalan egy olyan időszakban volt elődje a miniszteri székben, amikor egy diktatúrát kellett lebontani, és „ezer gáncsoskodás közepette” a demokráciát felépíteni. „Most ránk vár, hogy teljessé tegyük mindazt, amit elkezdett” – fogalmazott.

A Pécsi Tudományegyetem és a tanítványok nevében Vargyas Gábor néprajzkutató, egyetemi tanár, akadémiai doktor köszöntötte a tudós-politikust. „Andrásfalvy Bertalan neve fogalom”, tudományos tevékenysége szinte az egész magyar néprajztudomány területét átfogja – mondta, az ünnepelt kutatási témái közül kiemelve többek között az ártéri gazdálkodást, a kadarka típusú borkészítést, az ökológiai néprajzot, és választott szűkebb pátriája, a Dél-Dunántúl etnográfiáját.

Andrásfalvy Bertalan tudományos publikációinak száma meghaladja a háromszázat, számos magyar és külföldi tudományos társaság és akadémia tagja, számtalan díj és kitüntetés tulajdonosa – méltatta a tudóst Vargyas Gábor, kiemelve emellett Andrásfalvy Bertalan kivételes személyiségét is.

Dobos Menyhért az általa vezetett Duna Televízió Zrt. megújulásáról szólva hangsúlyozta: olyan elődök nyomába kell lépniük, mint Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan vagy Sára Sándor.

„Az összmagyarsághoz kell szólnunk az összmagyarságról” – jelölte ki a feladatot a vezérigazgató, hozzátéve: a nemzet televíziójának nemzetmegtartó, közösségépítő, értékteremtő műsorokat kell kínálnia, lehetőleg megújult formában, de a formát nem öncélnak tekintve.

Dobos Menyhért elmondta, a Duna Televízió továbbra is kettő – egy kárpát-medencei kulturális és egy tengerentúlra is sugárzó, rövidesen megváltozó profilú – csatornán működik. A közmédiarendszer átalakulásától a vezérigazgató az erőforrások jobb kihasználhatóságát várja, hangsúlyozva azonban, hogy a Duna Televízió tartalmi önállóságát meg kívánják őrizni.

Kallós Zoltán Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett néprajzkutató kórházi kezelése miatt nem tudott személyesen megjelenni Andrásfalvy Bertalan köszöntésén, de üzenetben köszöntötte tudóstársát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő