Igazi újdonság Babos Gyula pályáján!

A Makrokozmosz elnevezésű formációban a Winand Gábor – Fekete-Kovács Kornél alkotta fúvósszekció jelent igazi újdonságot Babos Gyula pályáján.

A ritmusszekció is új, az egyik legfoglalkoztatottabb hazai nagybőgős, Orbán György, és a kivételes tehetségű dobos, Czirják Tamás személyében. Ahogy Horváth László kritikus szólt a Makrokozmosz lemezváltozatáról, mindenképp figyelemre méltó:

– Erről a zenéről nem lehet túl sokat írni, mert annyira komplex, és annyira a befogadótól függ az értelmezése, hogy kiben milyen folyamatokat, milyen gondolatokat indít el, hogy ezt mindenkinek magának kell meghallgatnia és eldöntenie. Nem annyira érzelmes, inkább intellektuális zene, annak is meglehetősen magas szintje, tehát nem lehet hátradőlni és ellazulni, itt bizony figyelni kell, és a közönségnek, a zenehallgatónak is aktívan részt kell venni a felépítésében, mert ez – jó zene, vagy bármilyen művészet esetében – kétirányú folyamat. Akik nem csak a könnyedebb jazzt hallgatják szívesen, azoknak ezúttal is ajánlom, hogy hallgassák meg a lemezt, vagy a zenekart élőben – jelen esetben még a szokásosnál is kisebb a különbség a kettő között. A koncert már csak azért is kuriózum, mert ilyen kvalitású zenészeket, ekkora tudást igénylő zenét azért nem minden nap hallani egy színpadon, egy lemezen.

A Zsolnay Kulturális Negyed E78 Koncerttermében lehet „ellenőrizni”, igaz-e.

Részletek ITT!

(x)