Betlehemes játék a Bóbitában

Advent első vasárnapján tűzi műsorára a Bóbita Bábszínház a Menjünk, menjünk Betlehembe! című betlehemes játékot Sramó Gábor rendezésében. Az előadás után kézműves foglalkozás várja a gyermekeket.

GALÉRIA! KLIKK IDE!

– Az elmúlt esztendőkben Karácsonyi mesék címmel a Bóbita kamaratermében az ünnepkörhöz kapcsolódó történeteket vittünk színre, ezúttal azonban egy régebbi, utcaszínházi betlehemes játékunkat alkalmazzuk itt színpadra – meséli Sramó Gábor, a produkció rendezője. – A Menjünk, menjünk Betlehembe! egy igazán kedves, humoros, élvezetes misztérium-történet, sok olyan ismert karácsonyi népdal csendül föl benne, melyet a gyerekek jól ismernek. Advent első vasárnapján, november 28-án 10 és 16 órakor mutatjuk be, és karácsonyig folyamatosan műsoron is tartjuk. Kettős szereposztásban játsszuk, Illés Ilona és Boglári Tamás, illetve Csizmadia Gabriella és Matta Lóránt kelti életre a játék összes szereplőjét, muzsikusként pedig Bükösdi Gábor, valamint Hajdu Krisztián adja a zenei kíséretet. Velük ez az első közös munkánk, de nagyon örülök neki, mert két rendkívül tehetséges fiatalemberről van szó. Gitáron és citerán játszanak, sőt, pár mondatos szerepük is lesz a játékban.

– Újdonság, hogy rögtön az előadás után kézműves foglalkozáson vehetnek részt a gyermekek.
– Minthogy a produkció körülbelül félórás, úgy gondoltuk, ahhoz kapcsolódva – egy nagyjából ugyanennyi időt igénylő – foglalkozásra is meginvitáljuk a kicsiket. A kollégáim segítségével kivágómintákat adunk a kezükbe, amit ki is színezhetnek, s elkészíthetik belőle a maguk kis papír betlehemes játékát. Így otthon talán könnyebben fel is idézik a látottakat, akár a feldíszített karácsonyfa közelében is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés