Csodaország várja a pécsi gyerekeket!

Idén is lesz gyereknap Pécsett, méghozzá nem is akármilyen: Csodaország várja a kicsiket! Május 27-én egész nap változatosabbnál változatosabb programok csábítják majd a családokat az Expo Centerbe.

Pécsett már hagyomány, hogy gyereknapot szerveznek, így természetesen idén sem maradnak vidám programok nélkül a kicsik. Páva Zsolt, Pécs polgármestere az eseményt bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, immár 6. alkalommal tartanak gyereknapot, ami rendkívüli népszerűségre tett szert, két éve például 15 ezren voltak az eseményen. Páva Zsolt hangsúlyozta, bíznak benne, hogy ismét feledhetetlen napot tudnak szerezni a pécsi családoknak, remélhetőleg az időjárás is kedvező lesz május 27-én. A programnak ugyanakkor karitatív része is lesz: a családsegítő központon keresztül rászorulók számára tartanak adománygyűjtést.

Idén is sok jó program vár

Szentgyörgyi Dávid, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezérigazgatója elmondta, már hosszú hónapok óta folyik a szervezés, nem titkolt céljuk, hogy a két évvel ezelőtti létszámnál is többen látogassanak el a rendezvényre. Idén egy tematikus, központi eleme is lesz a gyereknapnak, Csodaországba mehetnek a gyerekek, kilenc állomáson kereshetnek kincseket, aki talál, jutalomban is részesül. Szentgyörgyi Dávid azt is kiemelte, hogy – a korábbi tapasztalatokat és a családok véleményét számításba véve – idén még több vendéglátóval kötöttek szerződést, amivel csökkenhetnek a különböző egységek előtt álló sorok.

Páva Zsolt és Szentgyörgyi Dávid ismertette a programokat

Május 27-én 10 órakor kezdődik a program az Expo Centerben, és egészen 18 óráig számtalan program várja majd a gyerkőcöket. A “számtalan” jelző nem túlzás, hiszen felsorolni is nehéz, mi minden csalogatja majd a családokat a gyereknapra. Lesz például gigantikus ugrálóvár, kisvasút, körhinta, falmászás, de pónik hátára is fel lehet ülni. Számos kreatív foglalkozás is hívogatja majd a gyerekeket: lesz arcfestés és macivarrás is. Aki kedveli a katonákat, rendőröket, tűzoltókat, velük is megismerkedhet, sőt akár a járgányaikba is bepattanhat. A gyerekek kipróbálhatják ezeken kívül a lézerlövészetet, de akár még a Star Wars rohamosztagosait is megismerhetik.

Azt is ki lehet próbálni, amit máskor nem

Csodaországba természetesen ingyenes a belépés, sőt a Tüke Busz aznap különjáratokat is indít az Expo Centerbe, ahol szintén nem kell fizetni, így a családok még könnyebben juthatnak el a városi gyereknapra.

Sok-sok nevetés vár a gyerekekre

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés