Ellopták a Weöres Sándor-szobor egy részét

Elvitték az egyik bronzpoharat a Weöres Sándor Király utcai szobráról. A rendőrséghez kedden délig nem érkezett bejelentés. 

A hiányosság elsősorban azoknak tűnik fel, akik korábban már jobban megfigyelték a szobrot, hiszen két pohár is volt a kompozícióhoz tartozó kis asztalkán, közülük most el is tűnt az egyik.

szobor_pohar

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedd délelőtt arról tájékoztatott, hogy nem érkezett hozzájuk bejelentés. A Biokom részéről pedig  azt mondták, feljelentés tesznek. Ezzel egy időben hamarosan írásban értesítik a műalkotást elkészítő szobrászt is, hogy mielőbb pótolni lehessen az eltűnt szoborrészletet, azaz a szoboralak melletti asztalról hiányzó poharat.

A szobor ugyanis műalkotás, ezért a hiányzó részlet pótlását csak a művész készítheti el, a Biokom – mint karbantartó – nem.

Emlékezetes, hogy egy pécsi képzőművész liszttel szórta be a Weöres Sándor emlékére állított szobrot. Bár tudomásunk szerint eddig csak Böszörményi István került bíróság elé tettével, aki a mű elleni tiltakozását fejezte ki nyílt akciójával, azóta már többször is nekimentek a Weöres-szobornak ismeretlenek, olyanok, akik az éj leple alatt rúzsozták be, vagy hajlították el a most ellopott bronzpoharat. 

A szoborrongálás régi divat Pécsen, hiszen szinte rendszeresen festik le Ady Endre szobrát a Barbakán árokban, a Ferencesek templomnál lévő Assisi Szent Ferenc szobráról pedig sokszor a galambokat viszik el, de a Hunyadi János úton lévő Aranyos-kutat is megrongálták tavaly. Két fiatalember buliból hazafelé törte le a Keresztelő Szent János kezében tartott, rézlemezből készült feszületet. Őket felvették a térfigyelő kamerák is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés