12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapArtErdélyi szobrász műveiből nyílt kiállítás Pécsen

Erdélyi szobrász műveiből nyílt kiállítás Pécsen

Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas erdélyi szobrászművész mintegy harminc fából, kőből és fémből készült alkotását bemutató kamarakiállítás nyílt pénteken a Pécsi Református Kollégium aulájában.

A május 30-ig látogatható tárlat megnyitóján Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a művészt méltatva úgy fogalmazott: „Szervátiusz Tibor olyan nyelven alkot, amely a legmélyebb magyar tiszta forrásból táplálkozik, mégis ízig-vérig kortárs, friss és időszerű, csöppet sem poros, sohasem elavult”.

Ezért alkotásait az érti igazán, aki nemcsak a szemével, hanem az eszével és a szívével is szemléli azokat – tette hozzá, kiemelve, hogy a művész „az élet értelmét fogalmazza meg számunkra, csak figyelnünk kell rá”.

A politikus szerint a szobrász életműve önmagában szimbolizálja a nemzeti összetartozást, majd kijelentette: „az elmúlt évtizedek politikai folyamataiban mindig hangosabbak voltak azok, akik kicsit szégyennek tekintették az ezeréves magyar államiság örökségét és alárendelték, alárendelik a nemzetit a kommersznek, a divatos globálisnak”.

„Ők nem értik a csendes többség hitvallását, nem akarják érteni az egyszerre népi és urbánus hőseit: Dózsát, Petőfit, Jókait, Ady Endrét, Szabó Dezsőt, Tamási Áront és Bartók és Kodály géniuszát, 1848-at és 1956-ot” – hangoztatta Hoppál Péter, majd leszögezte: magyar kulturális kormányzat más álláspontot képvisel.

A nemzeti érték és identitás elsődlegességét, (.) az egyszemélyes háztartásokkal szemben a család erejét, az elidegenedéssel szemben az összetartozást hangsúlyozzuk, miközben nem mondunk le a progresszió fontosságáról sem – mondta, egyúttal a határon túli magyarság megerősítését elsődleges kultúrpolitikai feladatnak is nevezte.

A Juhász Réka népdalénekes, a Zeneakadémia tanárának közreműködésével tartott megnyitón Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatója az alkotót méltatva kijelentette: Szervátiusz Tibor tanító is, akinek művei egy hónapon keresztül „némán beszélnek”. Kitért arra is, hogy a pécsi a harmadik olyan magyar egyházi oktatási intézmény, amely otthont ad a kamarakiállításnak.

Szervátiusz Klára, a művész felesége, a Szervátiusz Alapítvány elnöke az eseményen esszépályázatot hirdetett, amelyre a szobrász életműve vagy egy-egy alkotása által ihletett „szép, lélekből született” írásokat várnak. A megnyitót követően Szervátiusz Tibor részvételével rendhagyó művészettörténeti órát tartottak az iskola diákjainak.

A kiemelt kép forrása: hirado.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő